Karikó Katalin a legnagyobb francia kitüntetést is megkapta, dokumentumfilmet is forgattak az életéről

A törékeny mRNS-molekulán alapuló technológiát felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalin kapta meg a legnagyobb francia kitüntetést, a Grande Médaille-díjat. Ebből az alkalomból a világhíressé lett tudós életútját is bemutatja a Francia Tudományos Akadémia honlapjáról elérhető kisfilm és sajtóközlemény.

Karikó Katalin rangos német díjat vehetett át Özlem Türecivel és Uğur Şahinnal közösen

A hírvivő RNS megelőzési és terápiás célú fejlesztése terén elért eredményeiért Karikó Katalin biokémikus, valamint az Özlem Türeci és Uğur Şahin orvos-házaspár kapja a 2022. évi „Paul Ehrlich és Ludwig Darmstaedler-díjat”. A patinás, 70 éves kitüntetés a második olyan elismerés, amelynek együtt örül a Covid-19 betegség elleni küzdelemben kulcsszerepű BioNTech cég három vezetője.

Karikó Katalin ezúttal a japán Keio Egyetemtől kapott egy rangos díjat

„Az mRNS-vakcina kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért” ítélték oda a Keio Orvosi Díjat Karikó Katalinnak – jelentették be japán idő szerint 2021. szeptember 15-én. A Szegedi Tudományegyetemen biológussá vált és biokémiából doktorált kutató munkássága elismeréseként érmet és 10 millió jen – körülbelül 27 millió forint – jutalmat kap.

Karikó Katalin és Drew Weissman kapták a „tudományos Oscar-díjnak” nevezett Breakthrough-díjat

A COVID-19 vakcinák gyors kifejlesztését tette lehetővé a módosított RNS-technológia, a világra szóló felfedezés, amely a Karikó Katalin és Drew Weissman kutatópáros érdeme. Ezt ismeri el a 2022-es Breakthrough-díj, amelynek élettudományi kategóriájában az mRNS úttörőit tüntetik ki.

Palkovics az SZTE tanévnyitóján: a hallgatók is elfogadták a modellváltást, mert modellváltó egyetemre jelentkeztek

A 2021-2022-es tanévvel a magyar felsőoktatás korszakhatárhoz ért, az intézmények szélesebb körében indul meg az új fenntartói modell – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton az országos felsőoktatási tanévnyitón, Szegeden.

Karikó Katalin városunk díszpolgára lett

Karikó Katalin városunk díszpolgára lett

Szeged napján Karikó Katalin biokémikus kutató lett Szeged díszpolgára; díját Botka László polgármester adta át a Széchenyi téren pénteken rendezett ünnepségen. Botka nyitóbeszéde összességében az aktuális járvány áldozatairól való emlékezésről szólt, mindazokról, akik segítik az embereket a nehéz helyzetben, és néhány szóban a város által nyújtott szociális segítségekről.

Karikó Katalin a jövőbeli tudományos együttműködésről is egyeztetett az SZTE-n

Karikó Katalin a jövőbeli tudományos együttműködésről is egyeztetett az SZTE-n

Karikó Katalin május 21-én látogatott alma materébe, a Szegedi Tudományegyetemre, ahol kötetlen beszélgetésen vett részt az egyetem vezetőivel. A világhírű biokémikus a jövőbeli tudományos együttműködés lehetőségeiről is egyeztetett az intézmény kutatóival.

Karikó: a helyi sajtónak bérelt helye van a házam előtt

Karikó: a helyi sajtónak bérelt helye van a házam előtt

Karikó Katalin volt csütörtökön a Somogyi könyvtár vendége. Lehetőség nyílt a régikönyvtárban őrzött történelmi jelentőségű dokumentumokat megtekinteni, például a Prágai Kódexet és a frissen restaurált Legenda auerát, mely a szentek életét hivatott bemutatni, és korában nagyobb népszerűségnek örvendett, mint a Biblia.

Karikó Katalint fogadta a budai várban a miniszterelnök

Karikó Katalint fogadta a budai várban a miniszterelnök

Orbán kifejezte elismerését és nagyrabecsülését Karikó Katalin kutatói munkásságával kapcsolatban. A „kötetlen beszélgetés” során a tudós személyes életútjáról, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséről, a magyar tudomány nemzetközi teljesítményéről és az oltás fontosságáról is szó esett.

Egymilliárd euró feletti a nyeresége a BioNTech-nek, amely a Pfizer-vakcinákat fejlesztette

Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus okozta betegség ellen.

Két szegedi kutató is kapott Akadémiai Díjat az MTA 194. közgyűlésén, ahol Karikó Katalin előadást

Két szegedi kutató kapott Akadémiai Díjat az MTA 194. közgyűlésén, ahol Karikó Katalin is előadást tartott

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 194. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat, a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat és az Akadémiai Újságíró Díjat.