Palkovics: akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetem kéri

Palkovics László innováció-miniszter a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel egyeztetett a modellváltás lehetőségéről 2021. január 12-én, erről közleményben tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő alapítványba szerveződés előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el, véli a minisztérium.

A közleményben azt írják, a kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezettel növelje a hazai felsőoktatás versenyképességét. A felsőoktatásért felelős miniszter ennek érdekében munkamegbeszélésen ismertette egy esetleges közfeladatot ellátó közérdekű alapítványi átadás lehetséges forgatókönyveit a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetőivel.

„A kormány a gazdaságfejlesztés és az innováció központi szereplőiként kezeli az egyetemeket. Az ágazatot irányító minisztérium az idén kezdődő uniós pénzügyi ciklushoz igazodva egyezteti a felsőoktatási intézményekkel stratégiai és fejlesztési terveiket, intézményi kezdeményezés esetén kitérve a modellváltás lehetőségére is” – írják.

Palkovics arról beszélt, hogy az új fenntartói rendszer csak akkor léphet életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik. A közlemény szerint a rektorok most biztosították a minisztert arról, hogy néhány héten belül tájékoztatják a szaktárcát a szenátusi döntésekről. Azaz heteken belül eldőlhet, alapítványi fenntartásba kerülhet-e az SZTE és a többi szóban forgó intézmény.

Mint ismeretes, a január 4-i, hétfői dékáni kollégiumi ülésen tudatták az egyetemi dékánokkal, hogy kezdeményezhetik a Szegedi Tudományegyetem magánalapítványba történő szervezését; erről az országban elsőként számoltunk be csütörtökön. Néhány órával később a Magyar Narancs is írt a témáról, hozzátéve, hogy a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem is hasonló cipőben járhat. Ezt követően pénteken közleményt adott ki az SZTE, melyben azt írták, „a Dékáni Kollégium egyhangúan támogatja a tárgyalások megkezdését a lehetséges új működési modell kialakításáról, jelenleg a belső egyeztetések és a kérdéskör vizsgálata zajlik”. Aznap este pedig a Szabad Pécs írta meg egy belső egyetemi levél alapján, hogy a Pécsi Tudományegyetemen már konkrétumként beszélnek arról, hogy az SZTE is „kifejezte azon szándékát, hogy csatlakozni kíván az ún. »modellváltó intézményekhez«, vagyis nyitott az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményi modell kialakítására”. Vasárnap a Szegeder arról írt, ha lesz alapítvány, akkor kuratóriumi tag lehet majd Nemesi Pál és Novák Katalin is.

 

Nyitókép: Kovács Tamás / MTI