Csak a baloldal akart cirkuszt csinálni az SZTE modellváltásából a Fidesz szerint

Közleményt küldött szerkesztőségünknek a szegedi Fidesz-frakció. Szerintük a pénteken megszavazott modellváltást követően a Szegedi Tudományegyetem egyszerűbben hozzáférhet azon forrásokhoz, melyeket a magyar kormány biztosít a felsőoktatásnak a következő két évben.

„Ez az ügy nem politikai ügy, csak a baloldal akart belőle cirkuszt csinálni, ez egy szakmai ügy, és az alapítványi fenntartású felsőoktatásnak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban nagy hagyományai vannak” – fogalmaznak a közleményben, majd Orbán Viktor szokásos péntek reggeli közrádió-interjúját emlegették fel, melyben a miniszterelnök ma arról beszélt, hogy az egyetemek fejlesztésére fordítható keretösszeg összesen 1500 milliárd forint lesz, és ez a magyar történelem valaha volt legnagyobb egyetemi fejlesztését teszi lehetővé.

A Bartók Csaba-vezette szegedi Fidesz úgy látja, hogy a szenátus pénteki döntésével a Szegedi Tudományegyetem és hallgatói is a XXI. század győzteseivé válnak. A párt üdvözli az egyetem ambícióját, hogy e források felhasználásával az intézmény az európai ranglisták élére kerüljön.