Csak két év múlva lesz kész a szegedi tram-train remíz, a járművek is késnek

Ismét Kanda Imre projektfőmérnök számolt be a Rádió 7-nek a tram-train beruházás jelenlegi állásáról, ezúttal a járműveken volt a fő hangsúly. A szerelvények leszállítása a spanyol gyár koronavírus okozta egy hónapos leállása miatt valószínűleg ugyanennyit fognak késni, valamint a járművek karbantartására, tárolására, javítására szolgáló szegedi remíz két év múlva lesz csak várhatóan kész.

Mint arról korábban bővebben beszámoltunk, elkezdődött a tram-train járműtelep építése és újból meghosszabbították a vágányzárat Hódmezővásárhely felé. Kanda Imre a beruházás projektvezető mérnöke azóta egy újabb beszámolót adott a Rádió 7-nek, ezúttal főként a járművekkel kapcsolatban. Kezdésként elmondta, hogy három darab flottatípus-járművet kell legyártania a Stadler valenciai üzemének a vasúthatósági előírások miatt, a teljes megrendelt flotta nyolc darab járműből fog állni. A gyár egy hónapig állt a spanyol koronavírus-helyzet miatt, azonban mostanra újraindították a termelést.

Kanda szerint a lehető legtöbb időt megpróbálják lefaragni a késedelemből, a gyártó elmondása alapján úgy, hogy áttérnek az éves munkarendre, tehát lehetőségük lesz hétvégén is dolgoztatni a munkavállalókat. Ezért akár már október végén, de inkább november környékén, viszont mindenképpen karácsony előtt megérkeznek a szerelvények. A tram-train járművek debütálása egyébként az idén szeptemberben megrendezésre kerülő, azóta a vírus miatt lefújt (elhalasztott) berlini Innotrans szakkiállításon lett volna esedékes.

A fentiekben már említett három prototípus-jármű úgynevezett tartampróbáját a hódmezővásárhelyi hálózaton kezdi majd (ami még közel sincs kész – a szerk.). Azaz mielőtt a sorozatgyártás megkezdődne, ez a három jármű próbázik a nemzetközi vasúti sztenderdek alapján, kipróbálják őket valós körülmények között is. Többnyire a vezérlést, fékeket, ajtókat annak érdekében, hogy ha netalántán komolyabb probléma merülne fel nyilván ne az utasforgalom alatt derüljön ki. Továbbá azért is, hogy a maradék járművek legyártása során a hibás részeket át tudják alakítani, ki tudják javítani.

A járműveknek 15.000 kilométer hibamentes, összefüggő próbafutást kell teljesíteniük, tehát ha netán 5.000 kilométer próba után előjön valami olyan hiba, aminél beavatkozás, módosítás kell (nem izzócsere vagy hasonló kaliberű dolgokra kell gondolni), akkor a számláló lenullázódik. Mindegyik járműnek külön-külön minimum 15.000 kilométer próbafutás kell, de a vasúthatósági előírások miatt a három prototípus-járműnek összesen 50.000 kilométer a szükséges futásteljesítménye, azaz eleve semmiképpen sem lesz elegendő mindegyik járműnél a minimális mennyiség.

A tram-train szerelvények javításához szükséges remíz csupán várhatóan 2 év múlva készül el Szegeden, azonban a MÁV-Start Zrt.-nek sok ilyen műhelye van szerte az országban. Kanda úgy tudja, hogy a vasúttársaság Szentesre kívánja ideiglenesen járatni a szerelvényeket javításra, tárolásra. Az utasforgalmi üzem ugyan csak 2021 szeptemberétől indul be várhatóan  a próbafutások és a pálya elkészültével, a szegedi remíz így is egy-másfél éves különbséggel fog elkészülni ehhez képest. Azonban a remíz pont azért épül, hogy a jármű karbantartása, tárolása ne távol legyen megoldott, hanem lehetőleg helyben, minél közelebb, minél kevesebb utaztatással. Ahogy a mérnök fogalmazott: „A remíz azért épül, mert akkor jó egy jármű karbantartása, ha minél közelebb van ahhoz a vonalhoz, amin ő fut.”