Elkezdődött a tram-train járműtelep építése, és újból meghosszabbították a vágányzárat Hódmezővásárhely felé

Tavaly novemberben írtunk arról, hogy a MÁV meghosszabbítja a vásárhelyi vágányzár meghosszabbítását, amit most ismét meghosszabbítottak az év végéig. A tram-train projekt egy másik fő elemének, az új járműtelepnek az építése is elkezdődött, dacára a vírushelyzetnek.

Ezekről Kanda Imre projektfőmérnök számolt be a Rádió 7-nek. Ahogy fogalmazott, a járműtelep projektje hivatalosan 2020 február 4-én indult el, miután a tendert megnyerte a Homlok Zsolt tulajdonában lévő Homlok Építő Zrt. Homlok Zsolt egyébként a Swietelsky Vasúttechnika Kft. korábbi ügyvezető igazgatója, a Swietelsky még Homlok vezetése alatt kapcsolódott be a felcsúti kisvasút építésébe, illetve később a tram-train beruházásban is szerepet kaptak. Mészáros Lőrinc kisebbik lányának, Mészáros Ágnesnek a férje. A járműtelep építése egyébként épp idén drágult meg 1 milliárd forinttal, erről mi is beszámoltunk.

A tram-train járművek takarítására és karbantartására építenek járműtelepet a Szeged-Rendező állomáson. Az úgynevezett remízben a 8 jármű ciklusrendszerű karbantartásait lehet majd elvégezni. Kerékeszterga biztosítja például a járművek optimális futását, de lesznek tetőszerelő pódiumok is, amelyek szintén a napi karbantartást szolgálják. A projekt átfutási ideje 2 év lenne, de a vírushelyzet miatt ez nem biztos, hogy tartható. Az első járművek idén októberben várhatóak jelen állás szerint, addigra elkészülnek Hódmezővásárhelyen a beruházások. Ez ugyanis a feltétele annak, hogy egyáltalán a tesztfutásokat el tudják kezdeni, majd 2021-ben beindulhasson az utasközlekedés.

A nagyvasúti része, azaz a Szeged-Békéscsaba (135-ös) vonalon a munkálatok a tél elmúltával újraindultak. Kanda Imre elmondása alapján „a nagyvasúti részen folyamatosan dolgoznak, azt lehet mondani, hogy

„ez év decemberében a nagyvasúton minden esély megvan arra, hogy a nagyvasúti közlekedés, tehát a Békéscsaba-Hódmezővásárhely – Szeged közötti nagyvasúti közlekedés helyreáll.”

Vagyis köznyelven szólva a vásárhelyi vágányzár meghosszabbításának meghosszabbításának meghosszabbítása miatt az eredetileg tervezett 2020 június 20-ai feloldás csak 2020 decemberében, azaz a menetrendváltáskor lesz esedékes. (via)