Dübörög a kormány-hakni – Pintér Sándort látta vendégül Nemesi Pál

Pintér Sándorral folytatódott a szegedi kormány-hakni hétfőn. A belügyminiszter több számot is elmesélt, de a lényeg az, hogy még egy magas állami tisztséget viselő, közmegbecsülésnek örvendő személy állt ki a “független jelölt” mellett. Nemesinek lassan meglesz az összes, ne maradj le, gyújtsd össze te is!

A 2010-es kormányváltás óta jelentősen javult az ország bűnügyi helyzete – mondta szegedi fórumán Pintér Sándor belügyminiszter. A don belügyminiszter áldozatos munkájának eredményét  számokkal is alátámasztotta:

  • a regisztrált bűncselekmények száma 430 ezerről 187 ezerre csökkent,
  • a felderítési mutató pedig 40 százalékról 60 százalékra emelkedett,
  • Szegeden tavalyhoz képest 70 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma,
  • Szegeden a bűncselekmények felderítési mutatója a 80 százalékot is meghaladja.

Pintér ezt követően hozzátette, “a kormány, a belügyi vezetés a közbiztonság garantálásával tudja támogatni a szegedi fejlesztéseket”, így Nemesi nyugodtan belevághat polgármesterjelölti programjába, a rendőrségen nem fog múlni ennek sikere. Ámen.

Pintér elmondta, a Belügyminisztériumban jövőre megkezdik az új szegedi rendőrkapitányság tervezését. A jelenlegi épülete elavult, veszélyes, most arra várnak, hogy egy minden szempontnak megfelelő területet kapjanak a várostól. Ha ez nem történik meg, akkor a régi kapitányság helyén húznak fel egy új épületet, de ahhoz a rendőröket ideiglenesen el kell tudni helyezni.

Folytatván a belügyminiszter kitért arra is, hogy az elmúlt években drasztikusan csökkent hazánkban az eltitkolt adó mértéke, így október 13-án azt kell mérlegelniük a választóknak, hogy az országos teljesítményhez viszonyítva megvannak-e elégedve Szeged teljesítményével. Pintér emlékeztette is a hallgatóságot, hogy a kormány 2012-ben 25 milliárd forintos adósságállománytól szabadította meg az önkormányzatot. Ez nyilván jó útmutató a mérlegeléshez.

Eddig tehát Pintér Sándor belügyminiszter mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kósa Lajos a Fidesz-KDNP kampányfőnöke és Orbán Viktor Doktor Miniszterelnök Úr biztosította Szegedet a kormány és az önkormányzat közötti jó kapcsolatról, egy esetleges Nemesi Pál győzelmet követően.

 

Nyitókép: Szegedma