Negyvenkét német, holland, belga és svájci költözött a semmi közepére, egy kétezer fős kis faluba, Csengelére. Az idegenek a magyarországi alacsony árak, a könnyen megszerezhető ingatlanok és a csend miatt jöttek az alföldi településre. A falu életébe is örömmel vetették bele magukat, tollaslabda klubba járnak, részt vesznek az önkormányzati választásokon, falunapokon, néhányuk már érti és beszéli is a magyar nyelvet. Szerintük kedvesek és segítőkészek a magyar emberek, az egyetlen probléma, amit Magyarországon látnak, hogy hatalmas a bürokrácia, és hogy nem jön ki a szerelő, amikor ígéri. A helyiek szerint ezek rendes, precíz németek, nincs velük semmi baj. Az Abcúg cikke, írta Fődi Kitti.
Kiskunfélegyházától délre, Kiskunmajsától nem messze terül el Csengele kiterjedt tanyavilágával. Bár a faluban van egy rendezett főtér és egy felújított templom is, nincs termálfürdő, tó, hegy vagy sícentrum, mégis 1998 óta folyamatosan itt vásárolnak tanyákat a német ajkú, külföldi állampolgárok. Mára már 42 külföldi lakik a falut körülvevő tanyákon, saját kisebbségi önkormányzat alakításán is elgondolkodtak már, a helyiek is jól ismerik őket. Mi lehet számukra annyira vonzó ebben az abszolút nem turisztikai, szinte a semmi közepén lévő faluban?
Itt segítenek a szomszédok
,,Nem szeretem a Balaton, mert ott nagyon sok külföldi van, én szeretem a rendes Magyarország. A mentál az más. Németországban, amikor voltunk, akkor a férjem anyja demens volt, ikerház laktunk. Eltűnt a mama, a szomszéd ott dolgozott a kertben, de nem figyelt, nem szólt, amikor kérdeztem, mondta a szomszéd, hogy fél órája ment el. Itt amikor a kutya eltűnt, a szomszéd rögtön szólt, gyorsabb volt, mint én” – magyarázza Karin Wolters tört, de érthető magyarsággal.
Karin és férje, Josef Wolters tanyájához egy hosszú földúton keresztül lehet kijutni, a bejárati ajtótól két, hatlamas újfundlandi kutya rohan az alacsony fakapuhoz, miközben mi hosszan tanakodunk, hogy a szokásos “Jó napot!” kiáltással csalogassuk ki a bennlakókat, vagy maradjunk a nemzetközi “Hello!”-nál. Végül az utóbbit választjuk, mire megjelenik a házból egy nő, és gyanakodva közelít a kapu felé, aztán megszólal tökéletes magyarsággal: Jó napot kívánok!
Rögtön kiderül, hogy a nő, Karin már 19 éve él itt, ezért törve, de beszéli a magyart. Férjével együtt költöztek ide Németországból, mert itt jobbnak látták a megélhetési viszonyokat. Odakint a szomszédaikkal is rendszeresen meggyűlt a bajuk, ugyanis baromfi- és galambtenyésztéssel foglalkoztak, a szomszédok viszont állandóan arra panaszkodtak, hogy hangosak az állatok és a kertjükbe piszkítanak.
Amikor úgy döntöttek, hogy eladják a németországi házukat, akkor először az interneten kezdtek el tanya után keresgélni, első körben csak Németországonban. De aztán a hirdetők között belebotlottak egy Berlinben tanuló magyar, egyetemista lányba, aki nagymamája csengelei tanyáját árulta. Karin sosem járt korábban Magyarországon, de Josef igen, és neki már korábban is nagyon tetszett az ország. Eljöttek megnézni a házat, és azonnal meg is vették.
Itt már nem foglalkoznak állattenyésztéssel, viszont van 11 újfundlandi kutyájuk, akiket éppen tegnap is Németországba vitt Karin kiállításra, 40 csirkéjük és 80 galambuk, de mindez csak a hobbi kedvéért. A házat tényleg rengeteg állat veszi körül, lovak, malacok, kacsák szaladgálnak amerre csak megyünk, az udvaron még egy lakókocsi is áll, ha látogatók jönnének Németországból. Akár egy magyar tanyának is mondhatnánk, de a gémeskút mögött megcsillanak a napelemek a háztetőn, ami jól jelzi a nyugat-európaiságot.
Kettejük közül csak Karin tanult meg magyarul, aki azt mondja, hogy az első pár évben csak szótárral és kézzel-lábbal mutogatva kommunikált. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de a szomszédja is sokat segített, aki néha az állatokra is felügyel, ha Karin és Josef nincs itthon. Szerintük ez az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek. A másik ok, amiért Csengelét választották, hogy nagyon csendes, békés a vidék, állításuk szerint sosem költöznének vissza Németországba.
Kilencven százalékos volt a részvételi arány
Megkerestük Csengele újdonsült polgármesterét is, hogy megkérdezzük, szerinte mi az oka annak, hogy ennyi német költözött épp ebbe a faluba.
,,1998-99 óta folyamatosan áramlanak külföldiek a településre. Elsősorban a megélhetési viszonyok, az alacsony ingatlanárak és a nyugodt környezet miatt jönnek. A Balaton nekik már túl német jellegű, és a puszta érzést, azt, hogy több kilométerre ellátnak, jobban szeretik” – magyarázza a polgármester, Tóth Tibor, aki név szerint ismeri az összes külföldi állampolgárt.
A polgármester szerint ez a bevándorlási hullám nem csak őket érinti, hanem más kicsi alföldi településeket, például Balástyán is szép számban vannak külföldiek. A csengeleik közül néhányan csak a nyarat töltik itt, mert a munkájukat a hazájukban végzik, ezért javarészt nyugdíjasok az állandó lakók.
A közösség, amit alkotnak, pedig annyira összetartó, hogy az elég hosszú ideje itt élők még az októberi önkormányzati választásokon is részt vettek, amiről statisztikát is készítettek maguknak. Nagyon büszkék a 90 százalékos részvételi arányra.
Saját kisebbségi önkormányzat alapítása is felmerült, de a legtöbb német nyugdíjas pihenni jön ide, ezért elhalt az ötlet. Viszont a falunapokon, karácsonyi ünnepségeken szép számban látni a külföldi lakosokat, ugyanis a településnek vannak sváb gyökerei, ezért sváb dalok is felcsendülnek ezeken a rendezvényeken, amit a németek nagyon élveznek.
A polgármester szerencsére remekül beszél németül, ezért az önkormányzatnál rendszeresen tudnak segíteni az ügyes-bajos dolgaikban, mint például a kéményseprő kihívásában. Magyar nyelvtanfolyamot egyelőre nem terveznek indítani, mert korábban már az általános iskola egyik tanára megpróbálkozott vele, de végül a tanárnőnek nem volt elegendő kapacitása, így abbamaradt a nyelvtanítás.
A nyár végén mindig nehéz volt visszamenni Hollandiába
Csengelére, bár javarészt német nyugdíjasok költöztek, egy holland család három gyerekkel is itt találta meg a békét. Sandra van der Duim tanyájára vezető utat egy kovácsolt vaskapu zárja el, amin egy táblán az áll: Ha a kapu zárva van, belépni tilos! Alatta pedig ugyanez angolul.
Szerencsénkre Sandra épp akkor jön ki autóval a kapun, és gyönyörű magyar kiejtéssel kérdezi meg, hogy mit szeretnénk. Még gyorsan elviszi a lányát valahova, aztán visszaérkezve, megmutatja nekünk a széles területen tanyájukat. Van itt minden, egy hatalmas halas tó, ami épp ki van száradva, birkák, kutyák, macskák, zöldséges kert. Sandra egyedül lakik itt három 18, 16 és 13 éves gyerekeivel. A férje havonta egyszer látogat haza egy-egy hétre, Hollandiában dolgozik egy trágyát készítő cégnél.
2011-ben vették meg a házat, amikor nyaralót kerestek, ami lehetett volna akár Portugáliában, Horvátországban is, a lényeg az volt, hogy egy békés helyet találjanak. Sandra és férje ismerőseitől jókat hallott Magyarországról, ezért a mi országunk is felkerült a lehetséges nyaralóhelyek listájára. Az interneten rá is akadt erre a helyre, és amikor eljöttek megnézni a két melléképületes parasztházat, akkor azonnal beleszerettek. Sandra szerint maga volt a béke szigete. Számára nem az volt a lényeg, hogy legyen a telekhez közel tengerpart vagy hegy, egyedül a ház és a közvetlen környezete számított.
Minden nyáron lejártak a gyerekekkel, de egyre nehezebb volt visszamenniük Hollandiába, így egy napon a férje azt mondta, hogy maradjanak, és próbálják ki, milyen itt élni. A gyerekek is szavazhattak arról, hogy hol szeretnének lenni, de mindannyian Magyarországot választották.
,,Ez a békesség és a pihenés, és minden közel van hozzá, Szeged is, Budapest is. A faluban pedig beülök a kocsiba és egy perc alatt mindenhol ott vagyok. Hollandiában sokkal több idő leugrani a pékségbe vagy a boltba, a szomszédokkal is állandóan baj volt. A ház előtt nem volt hely parkolni, a szomszédos ikerházból minden áthallatszott, az is, ha lehúzták a vécét” – meséli Sandra angolul, mert a magyar kevésbé megy neki.
Sandra kevésbé társasági ember, szívesebben van egyedül, bíbelődik a kertben, gondozza az állatokat, ezért is tetszett meg neki ez a tanya.
A gyerekek mindannyian itt is járnak iskolába, a legnagyobb már gimnazista Kiskunfélegyházán. Az iskolában tanultak meg magyarul tanáraik segítségével, az első egy évük szinte csak erről szólt.
A nagyobbik lánnyal suli után futunk össze, amikor édesanyja az egyik melléképületet mutatja, amit eredetileg turisták számára vendégháznak szánták, de végül a nagyobbik lány saját lakosztálya lett. A lány holland-magyar fordító szeretne lenni, ezért Debrecenbe vagy Szegedre fog egyetemre jelentkezni. Sandra szerint egyik gyereke se vágyik vissza Hollandiába, és ha egyszer visszaköltöznének, akkor biztos benne, hogy két hónapnál egyikük sem bírná tovább. Sandra pedig már három éve nem tette be a lábát a hazájába.
A nő eleinte munkát is vállalt, Szegeden dolgozott a Britsh Petrolnál, de a gyerekek és a házfelújítás miatt ez nem működött, a férje pedig elég jól keres, hogy eltartsa az egész családot. Sandra egyedül újította fel a házat, alakított ki az egyik fészerben egy szobát a kisebbik lányának, és tette rendbe a melléképületet. Azért is csinált mindent egymaga, mert szerinte Magyarországon lehetetlen rendes szakembert találni. Hiába ígérte neki a szerelő, hogy másnap érkezik, várt rá egész nap, de végül sosem bukkant fel.
Egy hasonló rossz élménye nem meglepő módon az egészségügyből van.
,,Húsz éve rosszullétek gyötörnek, de rájöttem, hogy mi lehet a bajom, ezért elment orvoshoz. Hat hét múlvára kaptam időpontot, elmondtam a doktornőnek, hogy mit feltételezek a betegségemről, mire ő kiröhögött. Azt gondoltam, hogy nem ért ehhez a betegséghez, ezért a recepción kértem egy másik orvost. Újra hat hét múlva kaptam időpontot, de amikor beléptem a rendelőbe, akkor ugyanaz az orvos fogadott. Ez az orvos viszont meg volt sértődve, amiért máshoz kértem magam, ezért egy szó nélkül otthagyott. Hollandiában ezért azonnal kirúgnának valakit, itt csak legyintettek, hogy az orvosok ilyenek” – magyarázza felháborodva a nő.
Sandra szerint a magyar emberek kedvessége nagyon személyfüggő. Azt viszont észrevette, hogy ha magyarul szól a helyiekhez, akkor sokkal kedvesebbek és segítőkészek, míg ha angolul vagy hollandul beszél, akkor azonnal megrettennek. Azt nem tudja, hogy egész életében Magyarországon szeretne-e élni, mert Spanyolország is nagyon vonza, de egyelőre szeretnek itt lenni.
Magyarországon nem lehet bizniszből pénzt csinálni
Miközben az autópálya túloldalán, de még mindig Csengele tanyavilágához tartozó, holland férfi tanyjára igyekszünk, a falu központjában megállítunk néhány helybélit, hogy mondják el vélemyüket az idegenekről.
,,Szerintem az a vonzó nekik Magyarországban, hogy nekik itt semmiért nem kell küzdeniük, kapják a nyugdíjat, abból jól elvannak, élik az életüket. Én jól megvagyok velük, szeretem bennük ezt a rendmániásságot, sokaknak segítettem is lakásvételben, tolmácsoltam is nekik” – magyarázza egy férfi, aki jól beszél németül, mert 18 évet élt kinn Németországban.
Egy másik idős férfi szerint is rendes németek laknak a faluban, úgy gondolja, hogy leginkább Németország keleti részéből jönnek ide, mert a nyugatiak ennél azért igényesebbek.
A boltos asszony sem talált semmi kivetnivalót, bár ő se angolul, se németül nem tud, mutogatni viszont igen, ha valamelyik külföldi jön be vásárolni. Azt mondja, aranyosak, kedvesek.
A semmi közepén, két másik tanya távoli szomszédságában találunk rá egy másik holland lakosra, aki nem szerette volna, hogy leírjuk a nevét vagy képet készítsünk róla, de kedvesen beinvitált minket a házába. Egyedül él itt egy libával, aki komoly házörző szerepet tölt be, és hűségesen követi gazdáját, ahová csak megy a kertben. A tipikus kocka típusú parasztházon kicsit groteszknek hat a tetőre felszerelt napelem, amit a férfi csak annyival kommentál: ,,nem akarok úgy élni, mint egy magyar, úgy élek, mint egy holland.”
Az idős férfi angolul kicsit nehezen beszél, ezért néhány szót magyar szavakkal helyettesít. Négyszer fogott bele a magyar tanulásába, a helyi iskolába is járt a tanárnőhöz, aki a tanfolyamot indította, de nagyon nehéz volt, hogy németről még hollandra is le kellett fordítania a szavakat. Most viszont talált egy holland-magyar könyvet, abból tanul autodidakta módon, és valóban ott hever az asztalon egy magyar-holland szótár is jegyzetekkel együtt.
A ház beleseje egyszerre emlékszetet minket a holland puritánságra és a magyar szedett-vetettségre. Az egyik falon egy nagy plakát lóg, amin különböző tehéntípusok vannak feltüntetve. A férfinak Hollandiában egy hatalmas tehénfarmja volt, de annyira megromlott a családjával a viszonya, hogy Magyarországra menekült. Az volt a lényeg, hogy minél messzebb legyen a hazájától, de azért annyira nem messze, hogy kocsival ne lehessen eljutni, mert repülni nem szeret. Románia is szóba jött, de végül beleszeretett a síkságba, megvette a házat, és nekilátott minden engedély beszerzésének, hogy itt is szarvasmarhatenyésztéssel foglalkozhasson. Mindez 6 éve kezdődött, és csak most ért a papírmunka végére, de időközben már fel is adta a tervét.
,,Nagy terveim voltak, de Magyarországon ezt nagyon nehéz elkezdeni. Külföldiként nagyon nehéz olyan bizniszt csinálni itt, ami pénzt is hoz. Rengeteg vele a papírmunka, csak az öt évembe telt, hogy a telek a nevemre kerüljön, most pedig már túl öreg vagyok” – mondja.
A tervek feladásához az is hozzájárul, hogy a férfi jövőre nyugdíjas lesz Hollandiában, ezért nem lesz szüksége egyéb bevételre. Bár a földterület már a nevén van, tehenek biztosan nem fognak legelészni rajta, ezért inkább akácfával ültette be.
Állítása szerint ő egyáltalán nem barátkozik a helyi külföldiekkel, mert inkább magyarokkal szeretne barátságot kötni. Ezzel elég jól is halad, ugyanis a helyi tollaslabda klub oszlopos tagja lett, ahova heti kétszer jár le, és ahonnan már rengeteg barátja van. Ottjártunkkor éppen holland süteményt készített az esti Mikulás bulira.
Szerinte az emberekkel nincs Magyarországon semmi gond, kivéve a munkásokat, akiknél csak sokára jött rá, hogy ha azt ígérik neki, hogy kedden jönnek dolgozni, akkor nem azt kell megkérdezni tőlük, hogy hány órára, hanem, hogy melyik évben.
Amikor megkérdezzük arról, hogy visszaköltözne-e Hollandiába vagy valahova máshova, akkor magyarul válaszol nekünk.
,,Biztos, hogy nem.”
Nyitókép: Magócsi Márton / Abcúg