Egy minisztériumból kiszivárgott prezentáció tényként kezeli, hogy modellt vált a szegedi egyetem

A HVG szerzett meg egy prezentációt, melyben konkrét tényként írják le, hogy 2021 első felében modellt vált több hazai egyetem, köztük a szegedi. Kiderül az is, hogy már február elején benyújthatják az országgyűlés elé az erről szóló előterjesztést.

A Szegedi Tudományegyetem és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is azt kommunikálja, hogy a szóban forgó egyetemek modellváltása teljes mértékben önkéntes alapú, és arról az adott intézmény dönt majd. (A szegedi ugye hétfőn 15 órától.) A szegedi egyetemen arról beszéltek korábban értesüléseink szerint, hogy a modellváltás csak konszenzussal mehet át; az ITM pedig közleményben foglalta össze, hogy akkor lesz alapítvány, ha ezt az egyetemek kérik.

A most a HVG-hez eljutott bemutatóban azonban menetrendszerűen le van írva, hogy mi hogyan fog megtörténi. E szerint januárban esik meg mindenhol a szenátusi ülés, emellett pedig az egyetemeknek egy 13-14 oldalas anyagot kellett küldeniük most péntekig, melyben összefoglalják jelenlegi helyzetüket (hallgatók számának változása, képzések és kutatások karonként, főbb mutatók stb.), stratégiai céljaikat, és az azok elérését esetlegesen gátló tényezőket. A végleges előterjesztést a január 18-i hétre becsülik, a kormány elé pedig február elején kerülhet a téma, február 9-es országgyűlési benyújtás határidővel.

Újdonság ugyanakkor, hogy itt már a Dunaújvárosi Egyetemről is szó van, ami eddig nem került ki a sajtóba.

A VVL egyetemi csoport minderről azt írt, „itt már nincs középút, nincs alku, nincs garancia. Erről hetek-hónapok óta titkolóznak. Hetek-hónapok óta csapnak be minden egyetemi polgárt. A következő 1-2 hét dönt mindenről. Nem lehet némának lenni, nem lehet vállat vonni. Küzdeni lehet, vagy szégyenben maradni.”