Elfogadták a költségvetést, és a parkolási rendszer átalakítását is megszavazta a közgyűlés

Ma tartották Szeged 2020-as első rendes közgyűlését. A nap folyamán többek között a város 2020. évi költségvetését, az ingyenesen biztosított parkolóhelyek engedélyeinek visszavonását és a parkolási rendelet módosítását is tárgyalták a képviselők. Nagy viták, kis egyetértések és képviselői adok-kapok lehelte ma be a városháza dísztermét.

A közgyűlést Botka László nyitotta meg reggel kilenc órakor. Napirend előtt először Ménesi Imre kapott szót, és a vadasparki játszótérmutyitval kapcsolatban emlékeztetett: több, mint tíz tárgyalás volt már, de ítélet még mindig nincs az ügyben. Szakértőkre hivatkozva azt mondta, a projekt nem került volna többe negyvenmillió forintnál, de hatszorosan túlárazták, így véleménye szerint a pénz jelentős részét „elsíbolták”.

Ménesi után Mihálik Edvin következett. Felszólalásában a közgyűlés legfontosabb témájára, a költségvetésre reflektálva elmondta, „ha valaki végignézi a költségvetést, hiába keresi benne az Orbán Viktor által garanciát vállalt fejlesztéseket, nincsenek benne”. Ezt követően Bartók Csabának tette fel kérdését, hogy mikor indulhat a 4-es villamos fejlesztése, ugyanis ez is szerepelt a Modern Városok Programban.

Fodor Antal napirend előtti felszólalásában elmondta, bízik abban, hogy az idei költségvetést minden demokratikus párt támogatja majd. Azt is mondta, hogy elkezdődtek az egyeztetések a 2022-es választásra, majd hangsúlyozta, „egységes, közös lista kell, olyan összefogás, amely Szegeden már bevált, és bevált legutóbb Dunaújvárosban is.”

Ezt követően Tápai Péter reagált Ménesi Imre szavaira, miszerint úgy helyes, hogy ha valaki hibázik, akkor azt ítéljék el. Tápai az MSZP-től is ezt várja és reméli, hogy ez a napirendi pontok kapcsán is előkerül majd. A Fidesz frakcióvezetője szerint nem kapnak elegendő segítséget a jegyzőtől, a jegyzői irodától, és rendre törvényességi észrevételekkel söprik le a javaslataikat.

Fotó: Iványi Aurél / Szeged.hu

A következő felszólalóként Joób Márton emlékeztetett, tavaly a tervezettnél egymilliárd forinttal több iparűzési adó folyt be a kasszába. „Egyetértünk a kormány azon szándékával, hogy csökkentsük a vállalkozások terheit. De nem úgy, ahogy azt a kormány elképzeli. Úgy segíteni az önkormányzatokat, hogy közben sújtja az önkormányzatot, az nem megoldás” – mondta. Joób szerint ezzel a kormány nemcsak Szegedet, hanem a többi önkormányzatot is büntetné.

Joób után Haág Zalán reagált Mihálik Edvin felszólalására, majd a foglalkoztatás és a munkanélküliség adatairól beszélt. Véleménye szerint soha nem látott sikert ért el ezeken a területeken az ország, csökkent a fiatalok munkanélkülisége, nőtt a megváltoztatott munkaképességűek foglalkoztatása. Szerinte a bérek is dinamikusan nőnek.

Ezek után Tápai Péter kért név szerinti szavazást a napirendről, majd Szabó Bálint nevezte törvénysértőnek a közgyűlést. Véleménye szerint ez azért áll, mert a polgármester nem terjesztette elő a javaslatait a bizottságok elé. Szünetet kért, amit Botka László nem adott meg, elmondása szerint mindent törvényesen csináltak a közgyűlés előtt.

Tápai Péter ad hoc bizottság létrehozásáról szóló javaslatát, a Fidesz frakcióvezetőjének következő napirendi módosítását, illetve Szabó Bálint Holt Tiszával, Szentmihállyal kapcsolatos előterjesztéseit nem vették napirendre, amit Tápai javaslata alapján név szerinti szavazással fogadtak el 18 igen és 9 nem arányban. Szabó Bálint azt mondta, hogy nem vesz részt a szavazásban, majd a közgyűlés törvényességének megteremtését javasolta. Botka László ezt követően Martonosi Éva jegyzőhöz fordult, aki igennel felelt arra a kérdésre, hogy törvényes-e a közgyűlés.

 

Vita a költségvetésről

Első napirendi pontként a költségvetésről tárgyaltak. A gazdasági alpolgármester elmondása alapján minden bizottság alkalmasnak találta azt a tárgyalásra. Szécsényi Rózsa szerint „nehéz a város helyzete, rengeteg a bizonytalanság, akadályozzák a tervezhetőséget”. Elmondta, ahonnan tudott, kivonult az állam és egyáltalán nem ad támogatást. „Megtanultuk már, ingyen sajt csak az egérfogóban van!” Kitért arra is, hogy Szegednek nincs hitele, a lakosság nem fizet adót, a támogatási keretek is megmaradnak, valamint a jövőben folytatódnak a szociális támogatások is.

Ezt követően egy kisebb adok-kapok kezdődött, majd Haág Zalán a költségvetés kapcsán a lakbéremelésekről beszél, ami a vállalkozások terheit is növeli. Elmondása szerint „érdemes lenne valódi partnernek tekinteni a vállalkozásokat, nemcsak biodíszletnek ebben a teremben.” Majd beszélt a turizmusról, véleménye szerint érdemes figyelni arra, hogyan torpant meg Szegeden a vendégéjszakák számának a növekedése.

„Nehéz a független képviselők élete, eddig csendben kellett lennem. Gratulálok ehhez a kormánykritikus költségvetés előterjesztéséhez! Ahhoz külön gratulálok, hogy sikerült úgy idehozni ezt a költségvetést, hogy még a szegedi Fidesz frakcióvezetőjének is tetszik” – mondta Szabó Bálint, amikor ismét szót kapott. Szerinte ez egyébként a megszorítások és a sarcok költségvetése. Úgy látja, a szegedi vállalkozók jól teljesítenek, csak az önkormányzat nem. Német Ferenc szerint sem gondolkodik minden ügyben teljes körűen a város.

Bartók Csaba elmondta, szerinte jól látható, hogy a Fidesz–KDNP Szegeden arculatváltáson ment át, konstruktívan állnak hozzá Szeged városhoz és szakpolitika helyett a város érdekeit nézik. Más hangon szólnak, és azt szeretné, ha ezt értékelné a városvezetés.

„Nem politikai csatározásokat akarunk folytatni!” – mondta Bartók.
„Legyen így!” – reagált a polgármester.

Korponyai Ernő is megszólalt, és első körben a polgármestert köszöntötte fel 47. születésnapja alkalmából. Ezt követően úgy fogalmazott, „örül, hogy szépen fölújították a dísztermet” – emlékeztetve a rendkívüli ülések körülményeire. Korponyai a kormány klímavédelmi intézkedéseivel, a közösségi közlekedéssel valamint a parkolási helyzettel folytatta. Mihálffy Béla az iparűzési adóval kapcsolatban elhangzottakhoz hozzátette, „ugye nem gondolják, hogy az iparűzési adó növekedése csak a teremben ülőknek és a helyi vállalkozásoknak köszönhető? Ez az Orbán-kormány teljesítményének is köszönhető” – majd arra kérte a várost, hogy támogassa a püspök focicsapatát.

Német Ferenc szerint a város nem segíti a közbiztonság fejlesztését. Úgy látja, nagyon sok térfigyelő kamera nem működik Szegeden, majd a sporttámogatást is bírálta. Halkó Pál szerint a város nem tiszta: „Az utcatakarítás a legegyszerűbb módja, hogy elinduljunk a zöld város felé!” – fogalmazott, majd hozzátette, a csúszó beruházások is gondot jelentenek.

Szabó Bálint szerint az iparűzési adó nagy, és az esőadó is terheli a vállalkozókat. Amellett, hogy emelkedik a gyermekétkeztetés díja, a rakparti ingyenes parkolást is elveszik a családoktól. Arra kérte a polgármestert, hogy fogadja be módosító indítványait, fordítsanak egymilliárd helyet kétmilliárdot út-és járdafejlesztésre, illetve csoportosítsanak át pénzeket a híd felújítására. Ezt követően Tápai és Botka a parkolásról és a parkolóbérletekről beszélt.

 

A parkolási rendszer átalakítása

A második napirendi pont keretei között először Mihálik Edvin ismertette a parkolási rendszerrel kapcsolatos javaslatát. Elmondása szerint a javaslatának köszönhetően igazságosabb lenne a parkolás, illetve kevesebben „keringenének” a városban szabad parkolóhelyeket keresve.

„Nem tudom, ki hisztizik valójában, de a magyar hangja, Mihálik Edvin” – reagált Német Ferenc, aki szerint jogsértő az előterjesztés, mivel sem számokat, sem előzetes felméréseket sem tartalmaz. Botka László megoldása szerint a Fidesz hisztizik a 30 éve fenntartott parkolási rendszer mentén. Chovanecz Kata szerint a parkolóhelyeket újra is kellene festeni, majd Szabó Bálint felszólalásában egyenesen blöffnek nevezte a javaslatot. Szerinte a Gyulán született ítélet miatt jöttek elő vele, ezért módosító indítványokat készül előterjeszteni. A polgármester erre úgy reagált, hogy Szabó kezeltesse magát, majd az egész a két fél közötti hangos közjátékba torkollott.

Ezt követően Haág Zalán beszélt. Elmondása szerint az előterjesztést nem Mihálik írta, „de nem ez a probléma, hanem az, hogy elhiszi, ami benne van!” A képviselő szerint aki a rakparton közlekedik, az el akarja kerülni a belvárost. Szerinte a közlekedés sok esetben rosszul van megszervezve. A rakparti ingyenes parkolás kapcsán elmondta, ott folyamatosan cserélődnek az autók, és a környéken lakók is rendszeresen parkolnak ott.

Fotó: Iványi Aurél / Szeged.hu

Felszólalásában Tápai Péter arra emlékeztette Mihálikot, hogy Szeged korábban 700 parkolóhelyet szüntetett meg. Tápai szerint a javaslat elfogadása után nem lesz kevesebb parkolóhely a városban, de a Fidesz egyetért azzal a szándékkal, hogy ilyen formában ne legyen ingyenes a parkolás.

Nagy Sándor Chovanecz Kata hozzászólására reagálva elmondta, valóban újrafestik a parkolóhelyeket, majd megjegyezte, évtizedeken át jogvégzett bírák is felvették az ingyenes parkolóbérletet, és nem tartották törvénytelennek. Nagy szerint az előterjesztés a belvárosi helyek hatékonyabb kihasználásáról szól.

Kothencz János is hozzászólt a vitához, elmondta, a választói nem örülnek annak, hogy a rakpart fizetőssé válik. Többen vannak, akik a klinikákhoz mennek, az ő esetükben fontos az ingyen parkolás, hiszen nem lehet tudni, mennyi ideig időznek el egy-egy vizsgálaton. Kothencz szerint már a lakóhelyeken, a lakótelepeken is gondot okoz a parkolás a kevés hely miatt.

Tápai Péter végül arra kérte Mihálikot, hogy mivel októbertől vezetnék be az előterjesztését, addigra gondolják át a rakpart kérdését. Szabó Bálint megfontolásra intette képviselőtársait. Véleménye szerint, ha elfogadják ezt a rendeletet, akkor pont a rendelet célját nem fogják elérni. A vitát követően Mihálik Edvin szólalt fel, és Tápaihoz és Haághoz fűzött válaszában elmondta, a cél az, hogy a jelenlegi állami, önkormányzati parkolók ne legyenek elzárva a szegediek elől, illetve tíz év alatt most már illett újragondolni a rakparti parkolást. Haág szerint viszont jó döntés volt anno a rakpart ingyenessé tétele.

 

Képviselői vágta

A vitát követően a hármas, négyes, ötös és a hatos napirendi pont kérdés nélkül maradt. A hetes napirendi ponthoz Szabó Bálint tette hozzá, hogy a Belvedere-től a vízitelepig tartó partszakaszt a szegedi oldalon a város vegye vissza az államtól, mivel a terület életveszélyes, és egyben a legnagyobb szúnyogkeltető is. Szabó szerint így folytatódhatna az a civil munka az önkormányzat segítségével, amely már megkezdődött. A nyolcas és a kilences ponthoz sem kérdés, sem hozzászólás sem érkezett.

A tízes, tizenegyes és tizenkettes, a cégvezetői és intézményvezetői kinevezésekkel kapcsolatos pontokhoz Botka László tette hozzá, hogy bár nem kötelező kiírni a cégvezetői pályázatot, ő ragaszkodott hozzá, majd Szabó Bálint is megjegyezte, a cégvezetői és intézményvezetői bemutatkozásokról ő is elégedetten tud nyilatkozni.

A tizenhármas ponthoz is Szabó Bálint szólt hozzá először. Szerinte a szentmihályiak is megérdemelnék, hogy legyen részönkormányzatuk. Simon-Fiala Donát, a városrész képviselője ezt követően arról nyilatkozott, hogy eddig minden választójával tudott beszélni, és mindig közös álláspontot igyekeznek kialakítani.

A tizennégyes pontnál, a közfoglalkoztatás önkormányzati támogatása kapcsán Szécsényi Rózsa szólalt fel. Elmondása szerint ultimátumot kapott a város, ha megtartja Szeged a mostani kilencvenhárom főt, akkor az állam a felére fogja csökkenteni a támogatást. „Megvan az első költségvetési módosítás, köszönjük szépen! Megtartjuk a közmunkásokat!” – fogalmazott.

A tizenötös napirendi pontnál, mely a „Döntés KCR adatbázisba történő átvezetésről és közterületek, magánutak elnevezése” címre hallgatott, Tápai Péter szólalt fel: „Soha nem szólal föl senki ennél a kérdésénél, gondoltam, megnyomom a gombot!” – mondta. A tizenhatos pont következett. Itt Szabó Bálint érdeklődött a harmadik Tisza-híd kapcsán küldött levél felől, hogy jött-e válasz a miniszterelnöktől vagy a miniszterelnökségtől.

Az interpellációk és a kérdések maradtak a végére. Szabó Bálint két interpellációt nyújtott be, és a polgármestert interpellálta. Az első a bíróságokról szólt, melyre a polgármester úgy reagált, hogy Szabó ne bohóckodjon. A képviselő nem fogadta el a polgármester válaszát, majd a közgyűlés szavazott, így végül az nyugtázva lett.

A költségvetést 14 igen, 6 nem, 4 tartózkodás mellett elfogadták. A parkolási rendszer átalakításáról szóló javaslat 17 igen, 10 nem arányban ment át, valamint a többi napirendi pontot is megszavazta a közgyűlés. Új vezetője lett a Bábszínháznak Kiss Ágnes, illetve a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálatának (NGSZ) Tóth András László személyében, az IKV-t Csarnó Zsuzsánna vezeti. A Pro Urbe díjról is döntöttek, ezt idén Géczi József Alajos és Pál József kapja. (via)

 

Nyitókép: Iványi Aurél / Szeged.hu