A szegedi Fidesz megdöbbent, hogy áfacsalással vádolják delegáltjukat

Bűnszervezetben elkövetett áfacsalási ügy gyanúsítottja a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának egyik fideszes delegáltja, Engi Péter. A Nemzeti Adó és Vámhivatal nemrég a város határában, a Szegedi Ipari és Logisztikai Központban található nagybani piacon csapott le egy kereskedő csoportra, akik a gyanú szerint Görögországból hozott gyümölcsöt adtak tovább úgy, mintha az magyar volna, így megkerülve áfafizetési kötelezettségüket.

Joób Márton amúgy még mindig képviselő, és elméletileg fizetést is kap

Tápai Péter helyi Fidesz-alelnök sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron, amikor a képviselőt letartoztatták, a Fidesz helyi szervezete azt hangoztatta, a politikust is megilleti az ártatlanság vélelme. „Azonban ma már tény, hogy a képviselő beismerte tettét, azt, hogy elkövetett valamiféle szabálytalanságot” – mondta.

Tápai Péter szerint a városvezetést nem érdekli, hogy mi zajlik az iskolákban

Tápai Péter szerint a városvezetést nem érdekli, hogy mi zajlik az iskolákban

Gondolom sokak számára ismert, hogy az iskola szeptember elsején kezdődik, úgy tűnik ezt csak Szeged városában felejtik el – vezette fel az iskolakezdéssel és a városfejlesztéssel kapcsolatos sajtótájékoztatóját Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke, majd összevetette a kormány és az önkormányzat teljesítményét.

Tápai Péter szerint átgondolatlan politikai magánakció a rakpart lezárása

Pár nappal azután, hogy Halkó Pál fideszes képviselő Facebook-posztjában fejezte ki, hogy elfogadhatatlannak tartja a rakpart lezárását, valamint azt, hogy nem vitték a témát a közgyűlés elé, Tápai Péter, a közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, bár kevesebb érvet felsorolva, de kifejezte nemtetszését a témával kapcsolatban.

Elfogadták a költségvetést, és a parkolási rendszer átalakítását is megszavazta a közgyűlés

Elfogadták a költségvetést, és a parkolási rendszer átalakítását is megszavazta a közgyűlés

Ma tartották Szeged 2020-as első rendes közgyűlését. A nap folyamán többek között a város 2020. évi költségvetését, az ingyenesen biztosított parkolóhelyek engedélyeinek visszavonását és a parkolási rendelet módosítását is tárgyalták a képviselők. Nagy viták, kis egyetértések és képviselői adok-kapok lehelte ma be a városháza dísztermét.

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a szegedi Fidesz a “VIP parkolóbérletek” ügyében

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a szegedi Fidesz, a Gyulai Törvényszéknek a “VIP parkolóbérletek” ügyében az önkormányzat korábbi vezetőit elmarasztaló ítélete miatt – jelentette be a párt helyi szervezetének alelnöke kedden.

Karácsonyi hangulat, Szeviép-ügy és harmad

Karácsonyi hangulat, Szeviép-ügy és harmadik híd a közgyűlés idei utolsó ülésén

A Béke utcai Általános Iskola diákjainak karácsonyi műsorával kezdődött a közgyűlés idei utolsó ülése. Bár a gyerekek műsora jó alapozónak tűnt, a karácsonyi hangulat mégsem uralta sokáig a termet. Volt személyeskedés, harmadik híd, de egyetértés is 2019 utolsó szegedi közgyűlésén.

A gyerekekkel kampányoló Nemesiék felszólították Botkáékat, hogy ne kampányoljanak gyerekekkel

Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy Botka László és a hozzá tartozó médiák kampánycélokra használja a szegedi gyerekeket. Azért adtak ki ezzel kapcsolatban közleményt, mert Botka László és csapata „teleplakátolta az iskolákat a saját molinójával, majd a város által fejlesztett trolibuszok bemutatásakor gyerekeket kértek fel biodíszletnek, legutóbb pedig egyik szőregi iskola bejáratához telepítették a saját kampányrendezvényüket.”