Auto Draft

Elkezdték lerombolni a Cserepes sori piacot

Megkezdték a móravárosi Cserepes soron található híres városi piac lebontását. A munkagépek jelenleg a Szabadkai úthoz közel található bádogváros-szerű részt bontják, de máshol is hozzányúltak már a szerkezetekhez. A piac bezárását 2020 novemberében jelentették be, az utolsó nap 2021. január 31. volt. Azokban a napokban videóriportot készítettünk, ez ide kattintva nézhető meg. Kedden ellátogattunk újból a piacra, ahol már dolgoznak a terület megtisztításán, habár az még ismeretlen, hogy mi lesz a helyén. Képriport.

Szabó Bálint Botka Lászlónak: „Ne ölj”!

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő. A járvány rendkívül súlyos harmadik hullámában a szegedi polgármesteri hivatal a balliberális országos „elit” átjáróházává, vagy inkább homokozójává vált – mondta. Szerinte Botka László járványkezelésből megbukott, így a helyzet rendezésére helyi konzultációt és online népszavazást kezdeményez Szegeden.

Rájöttek, hogy válság van, így mégsem lesz új vásár a Cserepes soron

Rájöttek, hogy válság van, így mégsem lesz új vásár a Cserepes soron

Gácsér Béla vállalkozó meglehetősen érdekes indokkal állt el azon szándékától, hogy az ő területén legyen az új városi kirakodóvásár: azt mondja, olyan előre nem látható körülmények merültek fel, minthogy koronavírus-járvány és annak harmadik hulláma, valamint gazdasági válság van. Gácsér februárban vállalta el a feladatot.

Légből kapott piac a Cserepes soron

Légből kapott piac a Cserepes soron

A Cserepes sori piac helyén még a XIX. században is csak tavas terület volt egy korabeli térkép szerint. De minket most a XX. század érdekel, annak is a második fele, ekkor készült ugyanis összesen három olyan légifelvétel, melyen szerepel a piac, vagyis kettőn csak a helye. Nézzük hát, milyen volt a levegőből lekapott terület 1960-ban, 1978-ban, és 1992-ben.

Kedden reggel tüntetőkkel akarják meggátolni Botka Lászlót abban, hogy bemenjen a városházára

Kedden reggel tüntetőkkel akarják meggátolni Botka Lászlót abban, hogy bemenjen a városházára

„A polgármester átlépte a vörös vonalat” – ezzel a felütéssel szervez tüntetést Szabó Bálint önkormányzati képviselő a városháza elé kedd reggelre. Mindezt azért teszi, mert a Cserepes sori piac árusai sem tudnak holnaptól árulni, és ezzel akarja éreztetni Botkával, milyen az, ha elveszik valakitől a munkahelyét.

Még ne örüljön senki, de lehet, hogy mégsem zár a Cserepes sori piac egy hét múlva

Még ne örüljön senki, de lehet, hogy mégsem zár a Cserepes sori piac egy hét múlva

Még november végi hír, hogy az üzemeltető önkormányzati tulajdonú cég kezdeményezte a harmincéves Cserepes sori piac megszüntetését. Ezt követően volt egy kisebb vita arról, hogy egy később megjelent kormányrendelet keresztbe tesz-e ennek, s most úgy tűnik, igen.

A kormány határozata mégsem késlelteti a Cserkó bezárását, mert az nem az önkormányzaté, hanem egy cégé (ami az önkormányzaté)

A kormány határozata mégsem késlelteti a Cserkó bezárását, mert az nem az önkormányzaté, hanem egy cégé (ami az önkormányzaté)

Szombaton először a Szegeder írt arról, hogy egy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében sem az állam, sem az önkormányzatok a járványügyi veszélyhelyzet alatt nem mondhatják fel a bérbe adott lakásokra és helyiségekre kötött bérleti szerződéseket. Akkor azt írtuk, hogy ennek értelmében – valószínűleg –  a következő fél évben nem mondhatnak fel a Cserepes sori piac kereskedőinek sem. A piac üzemeltető cége hétfőn este közleményben reagált minderre, melyben azt írják, rájuk nincs hatással a határozat, mivel a piacot nem az önkormányzat üzemelteti, hanem a Cserepes Sori Piac Kft., aminek nem mellesleg 91%-os tulajdonrészével rendelkezik az önkormányzat.

Két tollvonással elintézte a kormány, hogy ne zárhassák be a Cserepes sori piacot a veszélyhelyzet alatt

Egy pénteken a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében sem az állam, sem az önkormányzatok a járványügyi veszélyhelyzet alatt nem mondhatják fel a bérbe adott lakásokra és helyiségekre kötött bérleti szerződéseket. Ez azt jelentheti, hogy február 8-áig biztosan nem mondhatnak fel a Cserepes sori piac kereskedőinek sem.

Szabó Bálint tényként kezeli, hogy Cserepes sori piac ezentúl is lesz

Szabó Bálint tényként kezeli, hogy Cserepes sori piac ezentúl is lesz

A Mindenki Szegedért Mozgalom elnöke kedden délelőtt közösségi oldalán élőzött, és bátran jelentette ki, hogy a piac 2021-ben is ugyanúgy fog üzemelni, mint eddig. Mint mondta, átvizsgálták a piac működését, és szerinte nem indokolt a bezárás. Szabó ezt a 15 perces videó első percében mondja, majd hozzáteszi, eddig tartott a jó hír.