A kormány határozata mégsem késlelteti a Cserkó bezárását, mert az nem az önkormányzaté, hanem egy cégé (ami az önkormányzaté)

Szombaton először a Szegeder írt arról, hogy egy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében sem az állam, sem az önkormányzatok a járványügyi veszélyhelyzet alatt nem mondhatják fel a bérbe adott lakásokra és helyiségekre kötött bérleti szerződéseket. Akkor azt írtuk, hogy ennek értelmében – valószínűleg –  a következő fél évben nem mondhatnak fel a Cserepes sori piac kereskedőinek sem. A piac üzemeltető cége hétfőn este közleményben reagált minderre, melyben azt írják, rájuk nincs hatással a határozat, mivel a piacot nem az önkormányzat üzemelteti, hanem a Cserepes Sori Piac Kft. Egy cég, aminek nem mellesleg 91%-os tulajdonrészével rendelkezik az önkormányzat.

A szóban forgó rendelet így fogalmaz: „A veszélyhelyzet (…) ideje alatt lejáró, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában lévő lakásra kötött lakásbérleti szerződés, valamint az állami vagy önkormányzati tulajdonú helyiségre vonatkozó bérleti szerződés új pályázat kiírása nélkül a bérlő egyoldalú, a veszélyhelyzet ideje alatt – de legkésőbb a szerződés lejártának utolsó napján – megtett írásbeli nyilatkozata alapján a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodik.”

Ebből lehetett arra következtetni, hogy így a cserkósoknak sem tud felmondani a város. Szabó Bálint felsővárosi önkormányzati képviselő akkor ezt úgy kommentálta, hogy konkrétan „megmenekült” a piac, és hogy a „döntés elsöpri a november 30-i Botka-csomag azon részét is, amely a különböző díjak emelésével sarcolta volna tovább a szegedieket”.

Noha ez szépen hangzott, a Cserepes Sori Piac Kft. hétfői közleménye cáfolja a találgatásokat. Mint írták, a fenti rendelkezés kapcsán fontos megjegyezni, hogy a rendelet kifejezetten akként fogalmaz, hogy az önkormányzati tulajdonú helyiségekre vonatkozó bérleti szerződésre irányadó az idézett jogszabályhely, azonban a Cserepes Sori Piac Kft. által bérbe adott helyiségek tulajdonosa nem Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, hanem maga a Cserepes Sori Piac Kft., ezért az idézett jogszabály nem vonatkozik a társaság bérleti szerződéseire. Ez egyébként azért rettentő érdekes, mert

a Cserepes Sori Piac Kft. tulajdonosa 91,36%-kal nem más, mint Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata.

„A Társaság taggyűlése által meghozott határozatok továbbra is érvényben vannak, melyek szerint a Cserepes sori piac 2021. január 31-ével bezár. Fontos kiemelni, hogy a taggyűlésen a Társaság egyik tagja sem ellenezte a bezárást” – írták.

Hozzátették, hogy a mai napig a piacon bérleti szerződéssel rendelkező 34 bérlőből szinte mindenki átvette már a bérleti szerződésének felmondását, és hogy a kereskedők közül több mint 25-tel már aláírtak egy megállapodást, amelyben tudomásul veszik és elfogadják a felmondást. Rögzítették továbbá, hogy utoljára január 31-én nyitnak majd ki, valamint legkésőbb február 15-ig vagy elbontják saját tulajdonú pavilonjaikat, vagy a piac tulajdonában álló pavilonokat visszaadják a piac használatába.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder