Elindult a legújabb vidéki független hírportál

Június 16-ával elindult a Debreciner nevű független hírportál Debrecenben. A hírről a portál maga számolt be.

Az újság működése elsősorban az olvasók támogatásával valósul meg, legalábbis e terv szerint vágott bele a projektbe Porcsin Zsolt alapító-főszerkesztő. A tervezési munkákat még hónapokkal ezelőtt megkezdték, eddig azonban azt várták, lesz-e elegendő támogatás.

„Ide várjuk olvasóinkat, mindenkit, aki velünk együtt úgy gondolja, hogy szükség van egy olyan orgánumra, ahol az újságíró és a szerkesztő munkájába nem szólhat bele más, csak az olvasó” – írják.

A Debreciner szó egyébként nem új keletű az Alföld másik végén, ezzel a névvel már 2011 óta üzemeltettek egy online közéleti fórumot, melyet most lényegében beleoltottak egy hírportálba.

A lap szerkesztősége egyelőre hat főből áll úgy, hogy többen munka mellett tudnak csak bedolgozni.

Porcsin a Szabad Pécsnek elmondta, hogy ahhoz, hogy stabilan, biztonságosan tudjanak működni, 2000 előfizetőre volna szükségük, melynek jelenleg csak egy része van meg.

 

A Szegeder szerkesztősége sok sikert kíván a lapnak!