Szeged és Debrecen fej-fej mellett beruházásokban

Szeged és Debrecen fej fej mellett beruházásokban

Érzékelhető a vidéki ingatlanpiacon az új építésű ingatlanok számának csökkenése. Az Otthon Centrum felmérése szerint márciusban a megyei jogú városokban 13 százalékkal kevesebb lakás érhető el, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az átlagos árszint majdnem tíz százalékkal emelkedett – tájékoztattak közleményükben. Szeged meglepően jól szerepel új beruházásokban, ugyanakkor átlagos négyzetméterár alapján középmezőny vagyunk.

Egy újabb vasútvonal kerülné el Szegedet?

A Budapest-Bukarest gyorsvasút is elkerüli majd Szegedet?

A Budapest-Belgrád kínai hitelből épülő vasúti projektjét, amely végül nem Szegeden “keresztül” megy már szerintem senkinek sem kell bemutatni. Azonban most megjelent egy olyan közbeszerzés, amely szerint a Budapest-Bukarest nagysebességű vasút nyomvonalát Debrecen felé vinnék Kolozsváron át Szeged és Temesvár helyett. Egy újabb politikai döntéssel állunk szemben?

Lázár: a kormány potenciált lát Szegedben

Lázár: a kormány potenciált lát Szegedben

A magyar-román kapcsolatokban egymásra vagyunk utalva, a kérdés az, hogyan tudjuk ezt kihasználni a versenyképesség fokozása érdekében – mondta Lázár János kormánybiztos, Csongrád megyei országgyűlési képviselő Debrecenben, a négy-négy – magyar-román – határ menti kereskedelmi és iparkamara között aláírt partnerségi megállapodás aláírása előtt szerdán.