Civilek, választások és média: műhelybeszélgetéseket tartanak Pécsen

Civilek, választások és média címmel tartanak konferenciát civil szervezetek és független sajtótermékek részvételével Pécsen a hét végén. Az esemény – melyen a Szegeder újságíróival is lehetőség nyílik beszélgetésre – az Európai Unió támogatásával valósul meg; a részvétel ingyenes, de védettségi igazolványhoz kötött.

Ellenzéki polgármesterek ültek össze a szegedi városházán

Ellenzéki polgármesterek ültek össze a szegedi városházán

Pártpolitikától független, szakmai alapokon nyugvó szoros együttműködésre van szükség a kormányzat és az önkormányzatok között – hangsúlyozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségében résztvevő több település polgármestere szerdán Szegeden.

Pécsen már kihaltak az emberek

Pécsen már kihaltak az emberek

A mai nappal elkezdődött a harmadik globális klímasztrájk, amely egy héten át tart. Ennek keretében a világ számos városában tartanak tüntetéseket a klímaváltozással kapcsolatban. Az emberek azt kérik, hogy a döntéshozók tegyenek végre érdemi lépéseket az ügyben. Bár Szegeden csak egy hét múlva lesz az esemény, ma Pécsen és Budapesten is jártak az MTI fotósai, akik megörökítettek pár látványos jelenetet.

A pécsi Óriáspanel és annak története

 

Kapásból az oldalon szereplő egyik első cikk nem szegedi, ennek egy oka van: már rég megírtam, csak nem tudtam hol megjelentetni, ide illik tán a legjobban.

Létezett egyszer egy óriási panelház Magyarországon, amit építésekor csodának tekintettek, aztán kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet az építése, és csak teher lett. Sokan nem is hallottak még róla, de aki igen, az sem ismeri a teljes, részletes történetét. Ezt foglaltuk most össze.

resz1-kep-1
Az épület 2015. decemberében Fotó: Szűcs Dániel

 

Continue reading “A pécsi Óriáspanel és annak története”