Kapásból az oldalon szereplő egyik első cikk nem szegedi, ennek egy oka van: már rég megírtam, csak nem tudtam hol megjelentetni, ide illik tán a legjobban.
Létezett egyszer egy óriási panelház Magyarországon, amit építésekor csodának tekintettek, aztán kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet az építése, és csak teher lett. Sokan nem is hallottak még róla, de aki igen, az sem ismeri a teljes, részletes történetét. Ezt foglaltuk most össze.
Előzmények
Pécsett a bányászat gyors fejlődése és a folyamatos bevándorlás miatt komoly lakáshiány alakult ki a huszadik század közepére. 1949 és 1980 között a népesség csaknem megduplázódott (88-ról 169 ezerre nőtt), így érthető, hogy a helyi pártvezetés rögtön nem egy, hanem két toronyházat is megálmodott a városba. Egyikük a szegedihez hasonló, 1971-re elkészült, 17 emeletes, mely Uránvárosban épült fel (az 50-es években kapta nevét a közelben megindult ércbányászat után), illetve a 25 emeletesre tervezett Magasház a Megyeri út és a Hungária utca találkozásánál, melyről történetünk is szól.
Megépül Pécsett a második magasház!
– címezi cikkét 1973 januárjában a Dunántúli Napló.
„Mintegy öt esztendeje szerepel napirenden Pécs második magasházának az ügye. Az elsőben – az újmecsekaljai (Uránváros korábbi neve – a szerk.) 17 emeletesben – másfél esztendeje laknak már, a második viszont nagyon nehezen tudott kimozdulni a holtpontról. Az épületet a Szigeti út és a Megyeri út sarkára tervezték, magasságát eredetileg 23 szintben határozták meg. A vita hosszú ideig azon volt, hogy épüljön-e, vagy sem. A város illetékes szakemberei az elmúlt hetekben ismételten tárgyalásokat folytattak az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban a magasház sorsáról. A tárgyalások eredményesek voltak: a napokban megérkezett Pécsre a minisztérium engedélye. A magasház épitése tehát szabad utat kapott.”
A fél világ szemlélte, ahogyan kinő a földből a város jócskán legmagasabb épülete
Bár 1973-ban elkészült Magyarország egyik legmagasabb építménye, a 197 méter magas pécsi tévétorony Misina-tetőn, magában a beépített, városias Pécsen az eddig legmagasabb épület a 60 métert elérő Székesegyház volt, melyet bőven túlszárnyalt a tervezett 84 méteres Magasház.
Az építkezés 1975. nyarán kezdetét is vette az úgynevezett IMS szerkezetépítési módszer alkalmazásával, melyet Branko Žeželj, szerb származású építész és egyetemi professzor fejlesztett tökélyre amerikai minta alapján. Lényege, hogy a vázat alkotó oszlopokat fém feszítőpászmákkal húzták össze, s ezzel egyfajta rugalmasságot nyert az épület. Az ezzel a technológiával készült épületek arról voltak híresek, hogy még az óriási pusztításokat okozó 1963-as szkopjei földrengésben is megállták helyüket.
Az építkezés komoly külföldi visszhanggal járt. A Dunántúli Napló írása 1974 októberéből:
„Az IMS-építkezés menetéről ötvenperces színesfilm készül magyar, szerb, angol és spanyol nyelvű kísérőszöveggel. Ezzel a technológiával tizenkét éve építkeznek Jugoszláviában. Tucatnyi vállalat kb. 40 000 lakást készített eddig. Alkalmazzák már Olaszországban, Ausztriában, Kubában. Készülnek átvenni Perzsiában, Teheránban UNESCO-épület készül ezzel a módszerrel, s a jövőben további terjedésével számolnak. Pénteken népes külföldi szakdelegációt vár a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat. Az IMS-technológiát alkalmazó 17 jugoszláv vállalat, valamint a kubai építési minisztérium hetven képviselője megtekinti a BÉV pécsi panelüzemében elkészült új IMS-elemgyártó gépsort, amelyet a volt Stasa-üzem (a Stasa a Stahlbeton Spannanlage rövidítése, mely hosszúpados feszített vasbeton födémgyártást jelent, amit az NDK-tól vettek át – a szerk.) helyén alakítottak ki. Jelenlegi kapacitása eléri az évi 35 000 négyzetmétert. A szakemberek a helyszínen ismerkednek meg a pécsi szabadalom alapján készült berendezésekkel és gyártmányokkal.”
A 21.600 négyzetméteres, 248 lakásos épület kivitelezése két év alatt fejeződött be. Két emeletet a Pécsi Nemzeti Színház is kapott a várostól, míg az alsó szinten orvosi rendelő és posta nyitott. A beköltözés 1977-ben kezdődött meg, eleinte pedig kiváltságnak számított a Magasházban élni, sok szempontból múlta felül a hagyományos paneleket. Két lépcsőház és négy lift könnyítette meg a közel ezer lakó életét, akik az átlagosnál nagyobb lakásokban élték mindennapjaikat, nem mindennapi kilátásban részesülve ablakukból, hiszen a felsőbb emeletek még a szegedi dóm keresztjeinek magasságát is verték.
„Nekünk a lift a falu főutcája”
Ezer ember konstans együttélése fokozottan hozza a minden nagyobb magyar város tízemeleteseiben kialakuló közösséget is, erről ír az Urbs – Magyar várostörténeti évkönyv 2010-es megjelenése:
„K. Horváth miután végigkövette, hogy milyen képet közvetített a korabeli sajtónyilvánosság a Magasház építéséről, hogyan értékelte azt átadása után, a lakók szemszögére áttérve harmincöt interjú alapján vizsgálja meg, hogy mennyire felelt meg a ház a közösségiség igényének, s hogyan is vélekednek ma a lakók a ház akkori mindennapi életéről. A 248 lakásos házat – a magasságon és a jugoszláv építési technológián kívül – lakóinak összetétele is különlegessé tette, hiszen a lakások elosztásánál előnyt élveztek a rendőrség, a tűzoltóság, az egyetem és a színház dolgozói. Érdekes jelenség, hogy az interjúalanyok, akiknek többsége korábban sem lakott falun, egymástól függetlenül is a falu kifejezést használta a lakóközösség leírására, mintegy ezzel fejezve ki az élhetőséget, családias hangulatot, a közösségként működést. Meglepő módon a közösségképződés elsődleges színterének a lift bizonyult, amit nagyon találóan jellemzett az egyik interjúalany: „nekünk a lift a falu főutcája”.
Az első baljós jelek
Az aranyélet egészen 1983-ig tartott, amikor is egy rutinvizsgálat során végzetes hibára derült fény: az épület tartószerkezete korrodálni kezdett. A hibát nem verték nagy dobra, egészen 1989-ig nem történt semmi, amikor egy átfogó vizsgálatban kiderült, a gyorsabb munkavégzés érdekében az építéskor a betonba egy olyan kötésgyorsító anyagot is kevertek, amely magába szívva a nedvességet elrozsdásította a betonszerkezetbe foglalt acélhúrokat. Első körben még arról tájékoztatták a lakókat ez évben, hogy az épületen kisebb felújítást kell végezni, szűk egy évre rá azonban egyik pillanatról a másikra elrendelték a ház kilakoltatását, mely döntés szó szerint sokkolta a lakókat, akik addigra már közel másfél évtizede éltek a Magasházban. Az emberek jelentős részének nem volt hová mennie, ezért a városvezetés ígéretet tett az ideiglenes elhelyezésükre, ez azonban korántsem volt zökkenőmentes.
A kilakoltatás
„Mi, a magasház közel 900 lakója segítséget kérünk Pécs város polgáraitól. Otthonunkat legkésőbb 1990. március 15-ig el kell hagynunk. A városi tanács – erőfeszítései ellenére – mindössze 140 lakást tud biztosítani. A szükséges 248 helyett. Feltételezésünk szerint az üres lakások száma városunkban lényegesen több annál a 140-nél, melyről a tanácsnak és a PIK-nek (Pécsi Ingatlankezelő Vállalat – a szerk.) tudomása van. Kérjük önöket, ha a környezetükben üresen álló tanácsi lakásokról tudnak, tájékoztassanak bennünket a 11-025-ös telefonon. Szívességüket köszönjük a magasház lakóinak nevében.” – áll a Dunántúli Napló 1989. december 28-i számában.
Másfél héttel később újabb hasábot jelentettek meg a lakók a Dunántúli Naplóban, ekkor azonban kevesebb, mint 500-an voltak már csak, a lakók fele eddigre elköltözött.
„Tisztelettel tájékoztatjuk Önt lakóközösségünk súlyos problémáiról. Házunk 1977-ben, Pécs belvárosában került átadásra. Az IMS-technológiával készített épület a maga 23 szintjén, 248 lakásában, megközelítőleg 300 embernek ad otthont. A városban a múlt év novemberében kaptak szárnyra olyan hírek, hogy házunk katasztrofális műszaki állapotban van. Minderről december 21-ig semminemű tájékoztatást nem kaptunk. December 22-én minden lakó postaládájában tájékoztatót talált. Ez a tájékoztató és az azt követő lakógyűlés, melyet dr. Molnár Zoltán, Pécs város tanácselnöke vezetett, valósággal sokkolta a lakókat. Ekkor tudatosodott bennünk, hogy mások felelőtlensége miatt nekünk kell súlyos árat fizetni. Ezen a lakógyűlésen a tanács vezetői a Budapesti Műszaki Egyetem szakvéleményére hivatkozva közölték velünk, hogy kiköltöztetésünk befejezett tény, melyet legkésőbb 1990. március 21-ig kell megoldani. December 22-én a tanácselnök 148 db beköltözhető összkomfortos lakással és a lehető leghamarabb megépítendő 100 db új otthonnal kecsegtetett bennünket. Kérésünkre biztosított minket arról, hogy a szakvéleményt áttanulmányozhatjuk. Ezen a viharos lakógyűlésen választottunk egy lakóbizottságot, mely a ház lakóinak érdekeit hivatott képviselni. E bizottság képviselői a december 27-én tartott végrehajtóbizottsági ülésen 2 fővel képviseltették magukat. Ezen a fórumon – mely gyakorlatilag a feladatok meghatározására korlátozódott – fogalmazódott meg, hogy legkésőbb 1991. március 31-ig minden lakó számára végleges megoldást kell találni.
Ezt a kijelentést az ülésen készült magnófelvétel bizonyítja. Kértük a vb-t, hogy a rendelkezésükre álló lakások szétosztása a lehető legkorábban, végleges megoldásként történjen meg, hogy idős és rokkant lakótársaink ne kényszerüljenek többszöri költözködésre. Elkeseredésünket az 1990. január 3-i koordinációs bizottsági ülés tetőzte. Rá kellett döbbennünk, hogy ez idáig érdekünkben semmi megfogható nem történt. Nincs hivatalos információnk a ház valós műszaki állapotáról. A mai napig nincs a kezünkben a szakvélemény. Mindössze 160 ideiglenes lakás áll rendelkezésünkre, ezek összetételéről nem kaptunk információt. Már nincs szó a végleges elhelyezés időpontjáról. Úgy érezzük, hogy tanácsunk vezetői közül többen lélektelenül, a lakókat tárgyként kezelve végzik munkájukat. Házunkban a hangulat pattanásig feszült, bármely pillanatban pánik törhet ki. 478 ember él a legteljesebb bizonytalanságban. E ház lakói becsületes emberek, akiknek teljes „vagyona” e berendezett otthon. Most ettől fosztanak meg bennünket, sokunkat véglegesen. Nem tudjuk elfogadni, hogy problémánkat ne lehessen tisztességgel megoldani. Ennek érdekében határozott igényeink a következők: Mivel Pécs-Baranya a kormány által elismerten kritikus övezet, ezért kérjük Önt, hogy a magasház problémáját kiemelten kezelje és nyilvánítsa katasztrófa sújtotta területté. A kormány utasítsa a vb-t, hogy a ház lakóinak végleges lakásmegoldásának határideje 1991. március 31. legyen. Vizsgáltassa felül a tanács által rendelkezésünkre bocsátandó lakások számának valódiságát. Kérjük az OTP-lakások teljes felszabadítását és utasításra tanácsi hatáskörbe helyezését. Utasítsa a helyi tanácsot a kiköltözés előtti egyéni kárigény felmérésére. A fentiek értelmében kérjük a Miniszterelnök Urat, hogy teljes tekintélyével álljon mellénk. Vizsgáltassa meg tanácsunk lehetőségeit, amennyiben azok valóban behatároltak, kérjük a kormány anyagi segítségét is. Pécs, 1990. január 3. Tisztelettel: a „pécsi magasház” 478 lakója nevében.”
A Magasházban többé nem lakott senki, legfeljebb hajléktalanok húzták meg magukat olykor, néha pedig egy-egy bulit csaptak a helyi fiatalok a felsőbb szinteken, illetve egy-egy pécsi zenekar videoklipjében tűnt fel az épület.
Tervek a felújításra
Az 1990-ben alakult önkormányzat hamar rájött, önerőből nem tudják felújítani a Magasházat, a lebontás ekkoriban még szóba sem került. 1991. május 3-án a következőt írta a Dunántúli Napló:
„A magasházból kiköltöztetett 227 család végleges elhelyezése még mindig nem megoldott. A 25 emeletes ház hasznosítása is eldöntendő kérdés. A közgyűlésen az egyik képviselő felhívta a jelenlévők figyelmét a Népszabadságban megjelent, a magasház értékesítésére kiírt pályázati felhívásra. „Dr. Krippl Zoltán polgármester elmondta, a pályázat is egy lehetőség a 25 emeletes ház hasznosítására, ami önkormányzati tulajdon. A pécsi önkormányzatnak nincs pénze a felújításra. A pályázat kiirásának elsődleges célja, hogy az eddigi befektetések megtérüljenek. Javaslatokat várnak a vállalkozóktól az épületszerkezet felújításának lehetséges módjaira és a magasház hasznosítására. Nemcsak hazai, hanem külföldi újságokban is megjelent – német és angol nyelven – a pályázati kiírás. Csak a legvégső esetben kerül sor a 25 emeletes ház eladására. A pályázaton belföldi és külföldi vállalkozók egyaránt részt vehetnek. Az épületet május 30-31-én nézhetik meg. A pályázatot június 10-ig lehet benyújtani.”
1993-ban jött a képbe az osztrák érdekeltségű IMMO Kft., amely ingyen megkapta az épületet, azzal a feltétellel, hogy újra lakhatóvá teszik, és két szintet az önkormányzatnak adnak a felújítás befejeztével.
Időközben a házat többször is átkeresztelték, ahogyan arról az Új Dunántúli Napló 1995. június 13-i száma ír:
„Gondolom, olvasóink legtöbbjét meglepte a minapi hír: a magasház ezután – Erzsébet- ház. A bejelentést erről a múltheti sajtótájékoztatón dr. Max Huber úr, a grazi Realbüro ingatlan-tanácsadó cég tulajdonos-vezetője tette. A meglepetést nyilván az okozta, hogy a köztudatban a múltkori „keresztelő” nyomán a „Hipp- hopp ház” elnevezés a magasházra is értődött – sőt elsősorban arra! -, holott (mint a tájékoztatón kérdésünkre megerősítették) az kizárólag a házhoz kapcsolódó új kereskedelmi szolgáltató centrumra értendő.
Szóval Erzsébet-ház. Miért is? Huber úr természetesen ezt is megmagyarázta. A grazi belvárosból keleti irányba tart egy Elisabethstrasse nevű főútvonal, ahol egy a pécsihez hasonló magasház található (szintén 25 emeletes, épült 1964-ben – a szerk.). Ők úgy gondolták, a két város testvérkapcsolatát is jelképezhetné, ha a pécsi ház a grazinak a helyéről kapná a nevét. Tiszteletreméltó szándék. Bár úgy véljük, a pécsiek sem igen fognak emlékezni az Erzsébet-házról a kissé erőltetettnek tűnő grazi névkapcsolatra. Tudván viszont a magasház újkeletű osztrák vonatkozásairól, az Erzsébet nevet a tragikus sorsú Erzsébet királynénkkal – az ő császárnéjukkal – kapcsolják össze.”
1995-re már voltak kész tervek is az osztrákok által, azonban egy civil mozgalom, amely féltette a szomszédos játszóteret és parkot, melyek helyén a tervekben mélygarázs szerepelt, megfellebbezte, így 1998-ban a terveket végleg elutasították.
„Pécsi polgárok pert indítottak az újabban Erzsébet-háznak nevezett, a megyeszékhely polgárai által csak „pokoli torony”-nak csúfolt 25 emeletes épület tulajdonosa, az osztrák AST cég ellen. Kifogásaikban arra hivatkoznak, a felújítás nem felel meg a környezetvédelmi szabályzatoknak, a játszótér elvesztését is sérelmezik. A peres eljárás miatt legjobb esetben is csak novemberben indulhat meg a felújítás.” – írja az Új Dunántúli Napló 1995. augusztus 13-i száma.
Az osztrákoknak időközben elege lett a huzavonából, eladták az IMMO Kft.-t, az épület pedig visszakerült az önkormányzathoz, ezzel a kukába dobva az elmúlt hat évet.
Az épület állapota csak romlik, a felújítás pedig még sehol sincs
1997-re csak tovább romlott a helyzet: leszerelték a legtöbb nyílászárót, a radiátorokat, a fürdőszobai berendezéseket, valamint a szőnyegeket is felszedték.
A város 2003-ban 450 millió forintért megerősítette a szerkezetet. Újabb terv született ekkor: a Pécsi Tudományegyetem kollégiumot alakított volna ki benne, ehhez az un. PPP (private-public partnership) konstrukció alkalmazásával egy magánbefektetővel felújíttatta volna az épületet, majd visszabérelte és fizette volna a költségeket. 2004-ben egy tanulmány azonban kimutatta, hogy ha ez valóban bekövetkezik, az épület horribilis fenntartási költségei valószínűleg csődbe viszik az egyetemet. 2007-ben az önkormányzatot és több kormányzati szervet egyesítették volna az épületben, ám Pécs nem tudta kifizetni az önerőt, így ebből sem lett semmi.
Modern, üveg felhőkarcolót a húsz éve üres panelből
Két évvel később, 2009-ben a spanyol érdekeltségű Grupo Milton vásárolta meg az épületet 410 millió forintért az önkormányzattól. Elképzeléseik szerint modern felhőkarcoló lett volna belőle, ám idővel ezek a tervek is meghiúsultak, a pécsiek pedig nem mertek tovább álmodozni, lemondtak a már régóta omladozó épületről, nem született több nagyszabású terv az újrahasznosításra.
A Magasház utolsó tánca
Ahogyan a Szent István téri víztorony a szegediek körében csak „Öreg hölgy”-ként ismert, úgy kaphatott volna a Magasház is hasonló nevet. Ez azonban a legjobb esetben is legfeljebb a „Rokkant vénasszony” lett volna, ekkor ugyanis már 20 éve állt üresen az épület.
2013-ban a kormány ígéretet tett, miszerint egymilliárd forintból lebontják az épületet. A műveletet 2015. decemberében kezdték előkészíteni úgy, hogy a tervek szerint a következő év februárjában indul a bontás, és még az évben teljesen eltűnik a föld színéről a pécsi Magasház.
Bár sokan nem hitték, ezt az ígéretet végül betartották, és 2016 márciusában már állt az épületnél is magasabb, majd’ száz méteres toronydaru, melyhez hasonlót a pécsiek legutóbb pontosan ugyanott láthattak, csak negyven évvel korábban, év végére pedig semmi sem maradt a hírhedt vasbeton-szörnyből.
Az persze örök kérdés marad, hogy ez legjobb, vagy csupán a legegyszerűbb megoldás volt a Magasház problémájára. Ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse.