Egyszer terveztek Szegedre egy 22 emeletes toronyházat

Egyszer terveztek Szegedre egy 22 emeletes toronyházat

1967 januárjában megjelent egy cikk a Délmagyarországban, mely szerint a következő években felépül egy huszonkét emeletes toronyház Szegeden. A történetben több szép fordulat volt, és nem kevés meglepődéssel járt, főleg ha azt nézzük, hová tervezték az épületet, de mégis, talán a legkevésbé várt dolog, amit most leírhatok az az, hogy ez az épület végül meg is épült.

A pécsi Óriáspanel és annak története

 

Kapásból az oldalon szereplő egyik első cikk nem szegedi, ennek egy oka van: már rég megírtam, csak nem tudtam hol megjelentetni, ide illik tán a legjobban.

Létezett egyszer egy óriási panelház Magyarországon, amit építésekor csodának tekintettek, aztán kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet az építése, és csak teher lett. Sokan nem is hallottak még róla, de aki igen, az sem ismeri a teljes, részletes történetét. Ezt foglaltuk most össze.

resz1-kep-1
Az épület 2015. decemberében Fotó: Szűcs Dániel

 

Continue reading “A pécsi Óriáspanel és annak története”