Szeged a 311. legdrágább város a Földön

A múlt hét elején tette közzé a Numbeo 2020-as megélhetési költségmutatóját, amely segítségével globálisan összehasonlíthatóak a városi szintű személyes megélhetési költségek – írja az Alapblog.

A listára természetesen felkerült Budapest, szerepel azonban rajta két másik magyar város is: Debrecen és Szeged. Budapest a 274., Debrecen a 305., Szeged pedig a 311. legdrágább város ma a Földön – a lista szerint. Ez egyébként már azért is figyelemre méltó tény, mert

Szeged eddig soha nem szerepelt ezen a listán,

most pedig rögtön a mezőny közepébe dobtak minket. A rangsort az alábbi szempontok alapján határozták meg:

  • az adott város bérleti díjai New Yorkhoz képest,
  • az élelmiszerek, az éttermek, a szállítási költségek és a közműszolgáltatások árszintje,
  • az éttermek és bárok kínálatában szereplő ételek és italok árai New Yorkhoz viszonyítva,
  • az átlagbér az adott városban.

A lista élén Zürich, Bázel, Lausanne, Genf és Bern áll, mely svájci városokat négy norvég város, illetve Reykjavik, Izland fővárosa követi. New York a 11., San Francisco, majd az alaszkai Anchorage követi.

Pékáru-kínálat egy belvárosi étteremben. Fotó: Rudi és Fickó / Facebook

Néhány város és helyezéseik:

  • Washington (17.)
  • Tokió (18.)
  • Párizs (24.)
  • London (28.)
  • Róma (114.)
  • Bécs (166.)
  • Berlin (177.)
  • Barcelona (202.)
  • Madrid (206.)
  • Athén (209.)
  • Ljubljana (215.)
  • Zágráb (233.)
  • Prága (244.)
  • Pozsony (248.)
  • Moszkva (251.)
  • Peking (261.)
  • Shenzen (268.)
  • Varsó (270.)
  • Budapest (274.)
  • Debrecen (305.)
  • Belgrád (308.)
  • Szeged (311.)
  • Isztambul (325.)
  • Buenos Aires (367.)
  • Kairó (393.)

Szeged közvetlenül a mexikói Tijuana után következik, utánunk pedig a szintén mexikói Monterrey szerepel, nem sokkal később pedig Szarajevó, Mexikóváros, és Isztambul következnek (nem közvetlenül).

A Numbeo honlapján egyébként azt is megnézhetjük, hogy egy adott városban milyen árakra kell készülni, ha oda látogatunk. Megkerestük Szegedet, és az alábbiakkal találkoztunk:

  • ebéd egy olcsóbb étteremben: 1 200 forint
  • fél liter sör: 370 forint
  • egy liter tej: 205 forint
  • egy tömegközlekedési jegy: 350 forint
  • havi fitneszklub-bérlet: 8 155 forint
  • mozijegy: 1 410 forint
  • egyszobás, belvárosi albérlet: 89 176 forint
  • nettó átlagkereset: 162 380 forint.

 

Nyitókép: a Bajza utca bejárata egy téli reggelen. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder