Ahogy azt mi is írtuk, kedden a kormány közreadta a koronavírus-fertőzéssel elhunyt személyek nem, kor és alapbetegség szerinti adatait. Ezt a döntés sokan üdvözölték, ám a módját, azt a formát, ahogy az történt, már kevésbé. A TASZ közleményében jelentette ki, hogy ez egyenesen jogsértő módon történt, mivel a jelenlegi formában az életkor, a nem és alapbetegségek alapján többen is beazonosíthatóak a listán.
585 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A győri polgármester elkapta a koronavírust
„A győriek továbbra is számíthatnak rám, hiszen otthonról dolgozom tovább” – írta, hozzátéve: a munka ilyen rendkívüli körülmények között sem állhat meg.
Mégsem korlátozzák a polgármesterek jogkörét, visszavonták a javaslatot
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától.
Elvennék a polgármesterek döntési jogát a veszélyhelyzet idejére
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes éjjel benyújtott tervezete szerint számos jogszabály módosítását tervezi a kormány a veszélyhelyzetben. A katasztrófavédelmi törvényt például úgy változtatnák meg, hogy az önkormányzatok, polgármesterek ne dönthessenek önállóan a veszélyhelyzet ideje alatt.
525 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 525-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Közzétették a koronavírus-fertőzéssel elhunytak nem, kor és alapbetegség szerinti adatait
Közzétették a Magyarországon koronavírus-fertőzéssel elhunyt személyek nem, kor és alapbetegség szerinti adatait. A kormány tájékoztató oldalán megtekinthető a lista. Az oldalon hamarosan a megyei adatokat is közölnek
Látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegségei is
A lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében a mai naptól az elhunytak adatait részletesebben közöljük. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedett-e már valamilyen krónikus alapbetegségben – írja a kormány tájékoztató oldala.
492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 492-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg.
Áder János már alá is írta a „felhatalmazási törvényt”
Áder János államfő, a jogszabály elfogadása után alig két órával már alá is írta a koronavírus-törvényt.

Elfogadta a parlament a felhatalmazási törvényt
Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés. A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

739 embert küldtek haza a rendőrök a hétvégén
660 intézkedés figyelmeztetéssel zárult, 15 emberrel szemben azonban helyszíni bírságot kellett kiszabniuk.
Soros 1 millió eurót ad Budapestnek a járvány elleni küzdelemre
Soros György közleményében írt arról, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok 1 millió Eurót adományoznak Budapestnek a koronavírus elleni küzdelemre.
447-re nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 447-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja a kormány tájékoztató oldala.
Telefonon is felhív a kormány, hogy maradj otthon
A kormány telefonon is tájékoztat a kijárási korlátozásról – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Online tüntetést szerveznek ma estére a felhatalmazási törvény ellen
Már 101 ezer fölött jár az úgynevezett felhatalmazási törvény elleni petíció aláíróinak száma. Ezt több ombudsman, országgyűlési képviselő, bíró és jogász is aláírta. A kezdeményezők online tüntetést is szerveztek mára.
Müller: sok új fertőzött várható Magyarországon
Várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni – jelentette ki az országos tisztifőorvos vasárnap online sajtótájékoztatón.
408-ra nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma hazánkban
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 408-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – írja a kormány tájékoztató oldala.
Megjelent a koronavírus Szentesen
A beteg nem a településről származik, állapota stabil, és jelenleg a kórház fertőző osztályán látják el.
Jobban szeretjük a Fideszt a koronavírus miatt
A Népszava számára készítette el legújabb felmérést a Pulicus Intézet. Ebből kiderül, a koronavírus-járvány jót tesz a kormánypártnak.
343-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
343-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és meghalt egy újabb idős, krónikus alapbetegségekkel küzdő beteg – írta a koronavirus.gov.hu szombat reggel.
„Ezt a korlátozást a csoportosulás és a találkozások csökkentésére hozták”
Az egész lakosság védelmét szolgálja a szombattól életbe lépő kijárási korlátozás – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Mikor hagyhatom el a lakást a kijárási korlátozás idején?
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormány oldalára fel is került a rendelet, mi meg összeszedtük, hogy milyen korlátozásokat tartalmaz.
Orbán: kijárási korlátozást vezetnek be
Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
300-ra nőtt a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 300-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.