A hosszú és változatos szegedi fesztiválnyár záró rendezvényére ismét a Dóm téren kerül sor szeptember 18-től 22-ig. – írja közleményében a Szegedi Városkép és Piac Kft.

Életveszélyes állapotba került egy Széchenyi téri tető, lezárták a Kiss Menyhért utcát
A katasztrófavédelem azt a tájékoztatást adta, hogy a Kiss Dávid palota névre hallgató épülethez a hétfőn lesújtó vihar miatt kellett két tűzoltóautónak is kivonulnia csütörtökön délelőtt, mert annak tetőszerkezete megsérült, és életveszélyes.
Veszélyessé vált a Belvárosi temető, 70 sír rongálódott meg a hétfői viharban
Veszélyessé vált a terület a hétfőn délután lecsapó vihar következtében.

Szabó Bálint vitázni hívta Botka Lászlót
A Mindenki Szegedért Mozgalom jelöltje a polgármesterjelöltségi kvalifikációja okán tartott ma reggel sajtótájékoztatót a Városháza előtt. Szabó kijelentette, közös munkára csak ügyek mentén kerülhet sor.

Kövér László ma beszélt dolgokról Szegeden
Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szegedre látogatott szerdán. A fideszes politikus arról beszélt, szerinte alkalmas, tisztességes és hozzáértő vezetőket kell találjanak az emberek településük élére. Esetünkben természetesen Nemesi Pálra utalt.
Elektromos autót kapott a szegedi vöröskereszt
Hat darab új járművet vásárolt az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott támogatásból a Magyar Vöröskereszt. Ebből egy Nissal Leaf Szegedre került.

Úgy feldúlta a vihar a vadasparkot, hogy be kellett zárniuk egy napra
A vadasparkot sem kímélte a hétfői vihar. Az állatkertben bár sem személyi sérülés nem történt, sem állatok nem sérültek meg, azért keletkeztek kisebb-nagyobb károk.

Öten szállnak harcba a polgármesteri székért ősszel
Tegnap megírtuk, hogy az előzetes információk alapján Botka László mellett akár hét indulója is lehet az őszi önkormányzati választásnak. A helyzet azóta tisztázódott, elkészült a végleges lista.
A viharkárok miatt használhatatlanná vált a jogi kar épülete
A Szegedi Tudományegyetem közleményben nyilatkozott az Állam- és Jogtudományi Kar épületét ért károkról.

Levideózták a hétfői tornádót, ahogyan a Tiszán táncol
Spoiler alert: nem tornádó volt.
Több mint száz kiló hasist csempészett volna Magyarországon keresztül Ausztriába, börtön lett a vége
Jogerősen hat év kilenc hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy szerb férfit, aki több mint száz kilogramm hasist próbált Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni 2017-ben.

Heten indulnának Botka ellen ősszel
Lassan kialakul az őszi önkormányzati választásokon induló polgármesterjelöltek névsora. A Mi Hazánk Mozgalom színeiben induló Pancza Péter nem tudta összeszedni az ajánlószelvényeket.
Több mint hétszáz helyre riasztották a tűzoltókat Csongrád megyében
Több mint hétszáz helyre riasztották a tűzoltókat Csongrád megyében a hétfő délután lecsapó vihar miatt – tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Botka László 200 millió forintot csoportosított át a károk elhárítására
A szegedi Polgármesteri Hivatal közleményben, a polgármester Favebook oldalán, valamint a Szeged Tv-nek adott interjújában reagált a mai eseményekre.
Több vasútvonalon vannak fennakadások Szeged térségében
Szegedi térségében a hétfő délutáni viharok után több vasútvonalon is fennakadások vannak – tájékoztatta Mávinform az MTI-t.

Így tépte le a vihar a Nagy Színház tetejét
A színház mozi felőli oldalának lemeztetejét hajtotta vissza a vihar.

Mi van itt, tornádó? – kérdezte a Cédrus Liget egyik darujának kezelője
Brutális vihar verte el a várost, most a Cédrus Liget egyik darujában dolgozó felvétele került fel a Facebookra.

Így szedte szét Szegedet a vihar
Ritkán látott méretű és intenzitású vihar csapott le az országra, Csongrád megyét sem kímélte. Cikkünk frissül.

Pénteken kezdődik a repülőnapok, erre lehet számítani
Péntektől vasárnapig, szeptember 13-a és 15-e között rendezik a IV. Szegedi Repülőnapok és Légiparádét, amit ma már a nemzetközi repülősnaptárban is jegyeznek „SZIA” néven (Szeged International Airshow). Mára a legnagyobb hazai repülős rendezvényen minden eddiginél több külföldi csapat lepi el az eget és parádés magyar produkciók szórakoztatják majd a vendégeket.
Szeged marad a „Legbringásabb magyar város”? – ma indul az őszi Bringázz a munkába! kampány
Hétfőn kezdődik a Bringázz a munkába! kampány őszi megmozdulása. A májusi fordulót a vidéki nagyvárosok közül Szeged nyerte, a kérdés csak az, vajon ősszel is megmarad-e ez az előkelő hely?

Újhullámos halászcsárda nyílik a Tisza Gyöngyében
A 2017 nyarán, 16 év után újranyitott Tisza Gyöngyében nyílik meg szombaton Szeged első fine dining halászcsárdája, legalábbis nagyon úgy tűnik.

Akkor most lesz harmadik híd?
Már-már szokássá vált Szegeden, hogy ha valamiféle választás közeledik, akkor elég bedobni egy semmitmondó programot, ami tartalmazza a déli Tisza-hidat, és máris megvan a szavazók jelentős része. Idén egyedül Nemesi Pál választotta ezt az utat, ami annak is betudható, hogy Botka László szájából már hiteltelen volna egy újabb ígéret, a többi jelölt pedig maga is tudhatja, hogy nem sok esélye van, ezért nem is viszik túlzásba a kampányolást. Lesz új hidunk?

A lehetőségek tárháza lesz a Móra Ferenc Múzeum
Folyamatosan zajlik a szegedi Móra Ferenc Múzeum felújítása. Majd két hónappal ezelőtt meg is nézhettük, hogy hol is tart a kivitelező, ma a további munkálatokról kaptunk bővebb ismertetést.
A kontinentális Európa legnagyobb geotermikus távhőrendszere lesz a szegedi
Huszonkét milliárd forintos beruházással, uniós támogatással geotermikus fűtési rendszert alakítanak ki több szegedi városrészben, a fejlesztésnek köszönhetően felére csökken a távfűtéshez felhasznált gáz mennyisége és a szén-dioxid-kibocsátás – közölte Botka László csütörtökön sajtótájékoztatóján.
Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emeltek vádat
Számlagyárat működtető szegedi csoport tagjai ellen emelt vádat az ügyészség, a hatóságok eredményes fellépésének köszönhetően az okozott 1,5 milliárd forintos kár teljes egésze megtérülhet – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.