Már biztos, hogy nem indul újra a röszkei vonat

A Szeged és Röszke közötti vasútvonalon még 2015. november 10-én ment el az utolsó vonat. Korábban – átszállással – egészen Szabadkáig lehetett zötyögni a déli mezők mentén, de a mingránsválság miatt a határ menti faluig rövidült a viszonylat. Megkerestük a MÁV-ot, hogy van-e esély az újraindulásra most, hogy lényegében véget ért a krízis, de nem kaptunk biztató válaszokat.

A szóban forgó, 136-os számú vasútvonal története természetesen még jóval a trianoni határátalakításokat előzi meg. Az építkezéseket 1863-ban kezdték meg az Alföld-Fiumei Vasúttársaság megbízásából, és 1869 november 11-én adták át. A vonalat tehát egy nappal a megnyitásának 146. évfordulója előtt zárták be.

A története innentől kezdve nem túl fordulatos, 1885-ben a MÁV kezelésébe került, egyedüli érdekessége, hogy miután a trianoni békeszerződés a vonalat kettévágta, 1941-ben, egészen a háború végéig újból Magyarországé lett teljes hosszában, hiszen az ország ekkor (Erdéllyel közösen) visszakapta ezen területeket.

2015 szeptemberének elejétől azonban megcsappant a forgalom, ekkortól szűnt meg ugyanis a Szabadkáról Magyarország felé közlekedő szerb vonat, ezért a röszkei vonatokat is csak a falubeliek használták lényegében (a vonalnak egyetlen megállója sem volt, elindult a szegedi Nagyállomásról, és Röszkéig meg sem állt). A fizikai határzár pedig csak újabb lapáttal tett a vonal sírjára.

Migránsok a határzárként használt vasúti vagonnál a magyar-szerb határon 2015. szeptember 15-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Miután lényegében kihalt a röszkei vasútállomás, a MÁV úgy döntött, hogy leállítja a vasútvonalat. Azt ugyanis alig használták a helyiek, mivel a vasútállomás épülete a faluközponttól közel két kilométerre van, ellenben a buszmegállókkal, amik ha nem is hálózzák be a 3169 fős települést, de kettő is van belőlük, ráadásul mindkettő belterületen, ami verhetetlenné tette már korábban is a buszközlekedést.

A röszkei vonat a környékbeli tanyasiakat sem szolgálta jobban, hiszen a busz az 5-ös főúton jár, és többször is megáll ott, míg a vonat egyszer sem a két település között. Még az évtizedek óta Szegedhez csatolt Szentmihályon sem, ahol opcionális utasokat vehetett volna fel.

 

A vonal tehát gazdaságilag nem volt jövedelmező, egyedül a nemzetközi forgalma miatt tartották fenn. Ezt pedig most – sokadszor – tervezik is újraindítani, komoly tervek vannak a szabadkai vasút felújítására és arra, hogy a szerelvények a határzáron is át tudjanak kelni, ezek megvalósulása azonban még akkor is legalább fél évtized lenne, ha ma lenne rá fedezet. Csakhogy nincs, és arra sincs sok esély, hogy megépül, hiszen az elmúlt években már számtalanszor megígérték, lassan többször, mint a déli hidat.

Biztos, ami biztos megkerestük a MÁV-ot, hátha van tervük a vonal újraélesztésére valamilyen konstrukcióban. Abban reménykedtünk, hogy ha úgyis meg akarják nyitni a vasúton a határt a felújítást követően, azt akár most is megtehetnék, és minden visszaállhatna a régibe. A vasúttársaság nem válaszolt, kérdésünkkel a Technológiai és Innovációs Minisztérium felé tessékeltek bennünket, ahol rövid, de lényegre törő választ kaptunk pár órán belül.

Ebben arról írnak, hogy a magyar és a szerb kormány az áprilisi közös kormányülésen kötött egyetértési megállapodást a Szeged-Szabadka vasúti összeköttetés fejlesztéséről.

0fb930a484b349986ec7475142db7def
Orbán Viktor miniszterelnök és Ana Brnabic szerb kormányfő 2019. április 15-én. Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

„A magyarországi szakasz korszerűsítése előkészítés alatt áll, jelenleg a tervezés folyik. A megvalósítást érdemes összehangolni a szerbiai fejlesztések előrehaladásával, műszaki tartalmával. A kivitelezés finanszírozásáról és ütemezéséről a tervek ismeretében, a későbbiekben születhet döntés” – írták.

Egyelőre tehát biztosan nem indul újra a forgalom, az pedig egyelőre bizonytalan, hogy mi lesz a megállapodásból. A két kormány áprilisban valóban aláírt a fejlesztésről, az azonban kérdéses, hogy ez mikor valósulhat meg ténylegesen.

 

Nyitókép: Zagyi Tibor