Mihálik Edvin megmérte a Kárász utca térköveit

46 fok a Kárászon – írta Mihálik Edvin Momentumos képviselő, a párt szegedi elnöke, Zöld Város Programért felelős tanácsnok, miután meglőtte a térkövet a digitális hőmérővel.

„A Kárász utca Szeged egyik legszebb helye, de nyáron szinte elviselhetetlen itt a hőség. Ezért kell rövid és hosszú távon is megoldásokat találnunk a klímaváltozás káros hatásaira” – fejtette ki a képviselő közösségi oldalán. Ebben mondjuk van valami, hiszen konkrétan –mivel sétálóutca – nem sok zöldfelület található itt.

„Megmértem a hőmérsékletet 2 méterrel arrébb is, ahol az egyik vendéglátóhely terasza egész nap árnyékolja a burkolatot, itt 20 fokkal van hűvösebb, és sokkal elviselhetőbb a klíma. A városi hősziget jelenség a klímaváltozás egyik legsúlyosabb következménye, az a feladatunk, hogy felkészítsük Szegedet erre a kihívásra. Hamarosan bemutatok egy megoldási javaslatot!” – folytatta gondolatait.

Ez alapján az árnyékolás felé kell gondolkodni, mint megoldási javaslat, kíváncsian várjuk így a nyár beindultával, hogy mi lesz a nyerő. Korábban volt ígérve ide napvitorla, amit a Szeged Vision program keretében vizualizáltak is. Ez azért nem csak kezelné a tünetet, azaz az árnyék hiánya miatti hőkatlan kialakulását, de esztétikailag sem lenne utolsó.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.