Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában bejelentette, hogy mik lesznek az 5 millió beoltott esetén a lépések, amit szerinte a hétvégén minden emberi számítás szerint elérünk. Így az operatív törzs úgy döntött, hogy a járványügyi korlátozások nagy részét fel tudják majd oldani:
- A kijárási tilalom megszűnik,
- az üzletek zárási időpontját, illetve
- a közterületi maszkviselést eltörlik,
- közterületeken a sport is szabad ezentúl,
- 50 főig a magán és családi rendezvény megtartható, lakodalom akár 200 fővel is,
- lakodalmat tartó vendéglátóhelyeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a résztvevőket elkülönítsék,
- zárt téri és zenés, táncos rendezvény csak védettségivel igazolvánnyal látogatható,
- szabadtéri rendezvény 500 fő részvételével tartható,
- a 16-18 éves korosztály védettségi igazolvánnyal felnőtt kíséret nélkül is mehet zárt térbe.
A szabályok életbe lépésének pontos idejét a mai nap folyamán döntik el. Az az ingyenes parkolás végét Gulyás Gergely már csütörtökön bejelentette, ez kedden szűnik meg. Azonban Orbán továbbra is óvatosságra intett mindenkit:
- 3 millió felnőtt még nincs beoltva,
- a környező országokban alacsonyabb az átoltottság, mint nálunk,
- a mutálódott vírusra is figyelni kell.
Úgy döntöttek, hogy a nyár végéig meghosszabbítják a hitelmoratóriumot azért, hogy időt adjanak maguknak és a bankoknak arra, mi lesz a lejártával. Orbán Viktor szerint a kisebb pénzű embereknek, nyugdíjasoknak és a középosztálynak volt jó mindez, szerinte „a bankszövetség jelenlegi javaslatai elfogadhatatlanok”.