Egy város, ami nem volt olyan szerencsés, mint Szeged

A huszadik század első évtizedeiben még presztízskérdés volt, hogy egy városban közlekedik-e villamos. Magyarországon nem kevés városban jártak régen a főként sárgára festett tuják, volt villamosa Nyíregyházának, Pécsnek, Sopronnak és Szombathelynek is, de ezek sorra bezártak az 1960-as és az 1970-es években. Az indoklás röviden az volt, hogy a villamosok lassúak, régiek és sok helyet elvesznek az autók elől, míg a buszok olcsóbbak, gyorsabbak és modernebbek. Persze az Ikarus újabb és újabb modelljeivel szemben is nehéz volt versenytársat találnia a kihalás által fenyegetett vidéki villamosiparnak.

Fotó rovatunkban most egy különleges, a napokban előkerült képsorozatot mutatunk be Szombathely villamosairól, vagyis nem pont arról. Bár a képek középpontjaiban valóban az esetlen kis sárga csilingerek vannak, a környezetük is ámulatba ejtő. A képeket Björn Alnebo készítette, aki 1973-ban járt Budapesten, majd ellátogatott Szombathelyre is, ahol már csak pár hónapja volt hátra a villamosoknak. Szombathely ugyanis nem volt a szerencsések között, a városban 1974. augusztus 20-ával felszámolták a hálózatot.

Szombathelyen már tizenegy évvel Szeged előtt, 1897-ben járt villamos, de a szegedivel ellentétben a hálózat sosem nőtt meg nagyra. Ezt két szempontból is vizsgálhatjuk: egyrészt a városban mindössze egy vonal volt mindvégig, másrészt azon is elég keskenyek voltak a járművek. A hagyományos 1435 helyett csak 1000 milliméter volt a kerekek közti távolság, az un. nyomtáv.

Érdemes elveszni a fényképekben, rengeteg apró, de izgalmas részletet rejtenek.

 

51989039_1013121115540348_7951524807672070144_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51798006_1013121265540333_464509371716468736_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51755753_1013121132207013_5963246049622491136_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51751344_1013120965540363_2853732101465833472_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51733926_1013120915540368_7211350630873432064_o
Fotó: Björn Alnebo

 

 

51646020_1013121052207021_5259813870637154304_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51577564_1013121082207018_7829322577100144640_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51570594_1013121175540342_6561149469100867584_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51562134_1013120862207040_7444213767568621568_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51538748_1013121208873672_350979551993528320_o
Fotó: Björn Alnebo

 

 

51538320_1013120688873724_8112317594276462592_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51486644_1013120718873721_2356244643705782272_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51466886_1013120832207043_2308298837153808384_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51430494_1013121202207006_5764911542294282240_o
Fotó: Björn Alnebo

 

51217624_1013120705540389_6346644822220079104_o
Fotó: Björn Alnebo

Húsbárddal akart kirabolni egy belvárosi dohányboltot két külföldi férfi

* * *

Frissítés 2018. 02. 08. 11:51

Szerbek voltak a belvárosi dohányboltot kirabolni készülő férfiak – derül ki a Csongrád Megyei Főügyészség közleményéből.

A Szegedi Járási Ügyészség a két férfi letartóztatását kezdeményezte, a bíróság ma dönt.

* * *


Continue reading “Húsbárddal akart kirabolni egy belvárosi dohányboltot két külföldi férfi”

Különleges képeslapok kerültek elő a 70-es évekbeli Szegedről

  • Előkerült tíz darab színes képeslap a régi Szegedről.
  • A képek nagyjából az 1960-as és az 1970-es években készülhettek.
  • A várost új szemszögből bemutató relikviákat Farkas Árpád, a Szeged régi fotói szerkesztője kapta egy idős hölgytől.
  • Az összes képen találni fogsz valamit, amire rá lehet csodálkozni, az biztos.
  • Érdemes elolvasni a képek alatti írást is, ugyanis ott áruljuk el, pontosan mi változott mára a városban. De persze lehet találgatni is előtte.

 

51027194_2363724780326524_6956924340285734912_o
Az első kép akár ma is készülhetett volna, leszámítva persze az UFO-lámpákat és a régi kocsikat. Fotó: Kovács Mária gyűjteménye

 

Continue reading “Különleges képeslapok kerültek elő a 70-es évekbeli Szegedről”