A szegediek a Marian Cozma-szektorban szurkolhatnak majd a Pick meccsein az új arénában

A vendégek a Marian Cozma-szektorban szurkolhatnak majd a Pick meccsein az új arénában

A MOL-Pick Szeged kézilabdaklub honlapján olvasható csütörtöki hír szerint fontos szerepet kapnak majd azok az emberek, akik sokat tettek az idén hatvanéves kézilabdáért. Az új aréna egy három épületből álló, nagy komplexum lesz, mely egyben az első csapat és a Pick Akadémia otthona is lesz, emellett pedig fiatal játékosok számára bentlakásos kollégium.

Nemesi Pál után most Szabó Bálint ment fel Budapestre pénzt szerezni Szegednek

„Kivételesen budapesti” napot tartott Felsőváros önkormányzati képviselője, Szabó Bálint, aki többek között azért utazott fel a fővárosba, hogy ott megpróbáljon Szeged számára pénzt szerezni különböző minisztériumi tisztségviselőkkel és kormányzati politikusokkal.

Gulyás: a Szeged-tervben 553 milliárd forint van fejlesztésre

Hivatalosan szombaton adták át Szeged első fedett uszodáját, a Modern Városok Program keretében mintegy 16 milliárd forintból felépített Tiszavirág Sportuszodát az Etelka soron. Az apropón a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzését láthatták az érdeklődők, természetesen csak televízión keresztül. A helyszínen ott volt ugyanakkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki szerint a helyi közösségek szempontjából fontos nagy tervcsomag a Modern Városok Program, és ehhez tartozik a szegedi uszoda is.

A járványügyi korlátozások feloldásának másnapján nyithat az Etelka sori uszoda

A járványügyi korlátozások feloldásának másnapján nyithat az Etelka sori uszoda

Elkészült Szeged fedett sportuszodája; a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.

Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Elkészült Szeged új fedett uszodája, így néz ki belülről

Botka László, Vári Attila és Molnár Tamás bejárásával kvázi átadásra került a város első fedett uszodája az Etelka soron. A 13,3 ezer négyzetméter nettó alapterületű Tiszavirág uszoda legnagyobbja egy 50 méter hosszú és 25 méter széles, 10 pályás, 2,2 méter mély versenymedence, amely egy mozgatható válaszfallal 25 méteres 2×10 sávosra osztható. A versenyeket 1169 fős lelátóról figyelhetik majd a nézők. A Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatják fel február 20-án.
A kedd délelőtti bejáráson készült fotóink következnek.

25 éve forgunk a Csillag téren

25 éve forgunk a Csillag téren

„Vasárnap kisebbfajta szenzáció történt Szegeden: megszületett az első, körforgalmi renddel szabályozott közlekedési csomópont. Helyszín: a Csillag tér. időpont: kora délután” – ezzel a bevezetéssel számolt be a Délmagyarország az első szegedi körforgalom üzembe helyezéséről, amely 1995. október 29-én történt. Fura volt, mindennapos lett.

Lassan egy éve épül Szeged kézicsarnoka – így néz ki most

Lassan egy éve épül Szeged kézicsarnoka – így néz ki most

2019 novemberében helyezték az Etelka sor földjébe a Pick Aréna alapkövét. A kivitelezés azóta halad, várhatóan 2021-re készülnek el. A kézicsarnokot nettó 27,4 milliárd forintból építi fel egy kormányközeli vállalkozó, Paár Attila cége, a West Hungária Bau Zrt. Miután végeztek az alapozással, jelenleg a pillérek állítása zajlik, de már a padló lemezelése is folyik.

Lebontották Felsőváros egyik utolsó napsugaras házát

Hiába volt védett, lebontották Felsőváros egyik utolsó napsugaras házát

A nagyját már lebontották a Hajós és a Liszt utcák sarkán álló épületnek, pedig az helyi védettség alatt áll. Városvédő csoportokban évek óta téma az különleges épület sorsa, melyet egyesek szerint szándékosan hagytak pusztulni, hogy így le lehessen bontani arra hivatkozva, hogy az életveszélyessé vált. Akárhogy is, eltüntetik.

Milliárdnyi kormányzati pénzt ígért Felsővárosnak Szabó Bálint

Milliárdok: körforgalmakat és partfalcserét ígér Felsővárosnak Szabó Bálint

Több, mint 5 milliárd forintból fejlesztene Szabó Bálint önkormányzati képviselő a körzetében. Körforgalmat szeretne a szerinte legveszélyesebb városi körforgalomba, és teljesen ledúratná a partfalat is, hogy oda mobilgátat építtessen.