Szombaton végre kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. 21:30-ig lehetnek nyitva, a kijárási korlátozás pedig 11-ig módosul.
Az egész országban először Szegeden és Szolnokon irtják a szúnyogokat
Ma veszi kezdetét az idei központi szúnyoggyérítés. Első lépésként Csongrád-Csanád megyében, a Tisza déli szakaszán és a Maros hullámterében, illetve a Szolnok környéki vizekben kerül sor szúnyoglárva-gyérítésre.
Szegedi felesége lesz Mészáros Lőrincnek
A KESMA-hoz tartozó Mediaworks részét képező Bors írta meg, hogy a Hot! magazin csütörtökön megjelenő számából kiderül, hogy a volt TV2-s műsorvezető, Várkonyi Andrea eddig titokzatos üzletemberként emlegetett párja a dollármilliárdos felcsúti, Mészáros Lőrinc.

Az SZTE a második hazai egyetem a THE idei felsőoktatási rangsorában
A Times Higher Education (THE) felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgáló listáján a magyarországi intézmények között a második legjobb lett a Szegedi Tudományegyetem. A rangsor felállításakor vizsgált területek közül 16-ban dobogós helyet szerzett a hazai egyetemek között, az összesített rangsorban pedig a 301-400. helyre került az SZTE.
SASMob fotópályázat: összecsukható Neuzer kerékpárokat lehet nyerni
A Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. a SASMob projekt keretében fotópályázatot hirdet fenntartható közlekedés Szegeden témakörben, „Haladjunk együtt- közösen, Szegeden” mottóval.

Oltások miatt pénteken nem fogad betegeket az SZTE I. számú Szakorvosi Rendelő
Jelentős volumenű védőoltás beadás miatt 2021. április 23-án, pénteken a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. sz. Szakorvosi Rendelője nem fogad betegeket. Emiatt az ott működő elektív és sürgősségi ellátásokat a Szegedi Tudományegyetem átszervezte.
Mihálik Edvint tanúként hallgatták meg az SZTE takarítási botránya miatt
Mihálik Edvin, a Momentum szegedi elnöke, a Zöld Város Programért felelős tanácsnoka számolt be arról Facebook-oldalán, hogy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója tanúként hallgatta meg a Szegedi Tudományegyetem takarítási botránya miatt.

17 ezer szegedit olthatnak be a jövő hét elején
Értesüléseink szerint a kormány már megkezdte a behívó SMS-ek kiküldését, Szegeden már van is néhány fő, aki foglalt időpontot. Összesen 70 ezer üzenetet küldenek ki most.
Tíznapos oltási kampány jön, SMS-ben hívják be az embereket
Tíznapos oltási kampányt hirdet a kormány, hogy beoltsanak minden 45 év felettit,. Ez abból a két levélből derül ki, amit kedden este kaptak a háziorvosok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől.
Szeptemberig meghosszabbíthatják a veszélyhelyzetet
Kedden késő este nyújtotta be a kormány a parlamentnek azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel őszig meghosszabbítják a most érvényben lévő, veszélyhelyzettel összefüggő intézkedéseket, ezt az új vírusvariánsok terjedésével magyarázzák.

Decemberben átmeneti tram-train menetrend lehet
Az itt lévő három tram-train tesztelése már nagyban zajlik, júniusban és júliusban további kettő érkezik, ezt Kanda Imre főmérnök mondta a Rádió7 keddi Közös nevező című műsorában. Azonban az utasforgalom csak 5-6 járművel indulhat először egy átmeneti menetrend szerint decemberben, a a MÁV is rábólint. Máskülönben még több csúszás várható, de ez nem csupán a vasúttársaságon múlik.
Kisiklott egy debreceni vonat, vagonok borultak fel
Kedd délután 15:30-kor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó közelében lévő vasúti átjáróban egy traktorral két személyvonat ütközött össze, az ütközés során az egyik vonat kisiklott.

Négycsillagos, ötven szobás, kápolnás szállodát épít a stadion mellé az egyházmegye
Ismét megjelent egy közbeszerzés a Szeged-Csanádi Egyházmegye megbízásából. A tegnapi felhívásban a Tóth Péter-ház felújításához, míg most egy új építésű, négycsillagos szállodához keresik a kivitelezőt, akinek egyben a kivitelezéshez szükséges terveket is el kell készítenie.

Végstádiumban a 80 milliárdos megaprojekt, ami megreformálná az elővárosi közlekedést
Szinte pontosan három éve kezdődött az a vágányzár, amely miatt megszűnt a vasúti közlekedés Szeged és Hódmezővásárhely között. Több mint ezer nap után, a tram-train építési munkálatai befejeződtek, így február 22-én újraindulhatott a menetrend szerinti vasúti közlekedés a két város között, ezzel pedig gyakorlatilag célegyenesbe érkezett a projekt. Három év elteltével érdemes visszatekinteni, honnan indultak a munkálatok, hogyan zajlottak, és hol tartunk most.
100 milliárd forint fejlesztési pénz jön az SZTE-re
A Magyarországnak az Európai Unió helyreállítási alapjából járó közel milliárdokból 100 milliárd forintot kaphat a Szegedi Tudományegyetem.
Az egész EU-ban csak Bulgáriában rosszabb a szabad sajtó helyzete
Az Európai Unió alternatív, elnyomó modelljeként jellemzi a magyarországi sajtóviszonyokat a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságírószervezet friss jelentése.
Szegedre is sokan jönnének már üdülni, ha lehetne
Az elmúlt hetek korlátozások enyhítéséről és az oltási számok markáns növekedéséről szóló híreinek hatására a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni.

Röst Gergely járványtani matematikus szerint megéri még egy kicsit türelmesnek lenni a nyitással
Röst Gergely járványmatematikus, az SZTE Bolyai Intézet munkatársa egy cikket írt a Portfoliora. Ebben közérthetően elmagyarázza, hogyan érdemes a nyitásról gondolkodni. Beszélt a gazdasági-járványügyi ellenérdekekről, valamint arról, hogy a járvány eme kritikus szakaszában egy kis türelem nagy járványügyi nyereséget hozhat.
Sorra cserélik le az Elios-lámpákat Hódmezővásárhelyen
Tavaly felmérték az utcák LED-világítását, és ahol a szabványoknak nem felelt meg, ott az elmúlt napokban cserélték magasabb fényerejűre.
A harmadik hídról ezúttal Szeged alpolgármestere posztolt
Nagy Sándor egy online Teams meeting screenshotját osztotta meg velünk, amin a híd ugyan nem látszik, de az igen, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által rendelt tanulmány már egyeztetésen van.

300 ezer magyar kaphat Sinopharm-oltást a jövő héten, most bárki jelentkezhet
300 ezer adag kínai Sinopharm-vakcinát tervez beadni a kormány jövő hét elején, ám ezúttal – most először – akárki sorba állhat az oltópontoknál, aki már regisztrált az oltásra.
Duda Ernő: Lényegében halálra ítéli magát, aki úgy dönt, hogy dacból nem akar oltást
Duda Ernő virológus, a Szegedi Tudományegyetem tanára a Magyar Narancsnak adott interjút, amiben elmondta: ez nem egy influenza, aki pedig dacból nem akar oltást, lényegében „halálra ítéli magát”.

Keresik a Tóth Péter-ház kivitelezőjét, hivatalosan is indul az épület felújítása
Megjelent a közbeszerzési felhívás, keresik a leendő kivitelezőt a Tóth Péter-ház, azaz a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola leendő helyének felújítására. Ezzel egy újabb omladozó szegedi épület lesz méltó állapotban, épp az Oskola utca felújításával együtt.

Két és fél hónapot késik a tram-train átadása
A legutóbbi ismert tervek szerint az iskolakezdésre forgalomba kellene állnia a vonalnak, ez azonban csak december közepén történhet meg a mostani, áprilisi tudásunk szerint.
Lezárult az SZTE részvételével egy másfél milliárdos, a halálozások csökkentése érdekében végzett kutatás
Egy csaknem másfél milliárd forint értékű, négy éven át három vidéki egyetemen zajló, a leginkább halálos betegségek túlélési esélyét növelni hivatott kutatási projekt lezárultáról adott hírt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn.