Infosztrájk: Ezek a programok lesznek az egyetemeken a modellváltás kapcsán

Információs sztrájkot hirdetett április 19-23. közé az alulról szerveződő szabad egyetemi polgárság. A programsorozatot a március 15-i akciójuk folytatásaként szervezték, amikor is az ország különböző városaiban nemzeti trikolor kordonszalaggal vontak be köztereket, köztéri szobrokat. A legutóbbi figyelemfelkeltő akciójuk során még a honvédség is kivonult.

Autóbalesete volt Szabó Bálintnak, kórházba szállították

13 óra után pár perccel Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő az M5-ös autópályán haladt Szeged felől Budapest irányába, amikor a 118-as kilométerszelvénynél az általa vezetett Škoda Octavia jobb hátsó gumija durrdefektet kapott. Erről maga a képviselő számolt be közösségi oldalán.

Áprilisban ingyen buszozhatnak az alsósok

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának részeként április 19-én az általános iskolák alsótagozatos tanulói számára újraindul a jelenléti oktatás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján a kisiskolások a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben. 

A szegedi egyetem találmányával az afrikai orvvadászat ellen

Megkezdődött az éles tesztelése annak a lövésdetektornak, amellyel szegedi tudósok az afrikai elefántokat akarják megvédeni az orvvadászoktól. A már korábban Innovációs Díjjal kitüntetett lövésdetektorokat Kenyában próbálják ki. Az afrikai elefántok nyakába akasztva a könnyű- és ultraalacsony fogyasztású berendezés hangjelzéssel riasztja el az elefántcsontra utazó vadorzókat.

Szegedi Fidesz: „Brutális sarccal végzi ki” a szegedi vendéglátósokat az önkormányzat

A szegedi Fidesz most megküldött közleményükben egy vendéglátósra hivatkoznak, aki azt állítja, hogy eddig 160 ezer forintot fizetett 32 négyzetméter teraszért, jövőre 515 ezer forintot, míg 2024-ben pedig már 773 ezer forintot kell, hogy fizessen.