Szerbiában 25 eurót kap az, aki elmegy oltani

Szerbiában 25 euró értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.

Ez körülbelül 9000 forint. Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat, de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek. Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró (10 ezer forint) értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.

Az államfő reményének adott hangot, hogy május végéig hárommillió ember megkaphatja a védőoltás mindkét dózisát az országban. Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot. A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.

Szintén mai hír, hogy a vakcináknak köszönhetően az utolsó hetekben javult a járványügyi helyzet Szerbiában. Erről Darija Kisic Tepavcevic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja nyilatkozott a szerbiai közszolgálati televízió szerdai beszámolója szerint. A szakember közölte: bár az ünnepi időszak hordoz némi kockázatot a járvány terjedése szempontjából, a legtöbb ember lelkiismeretesen és felelősségteljesen viselkedett, valamint nagyon sokan vannak már beoltva is.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 24-gyel 6456-ra, Koszovóban néggyel 2191-re, Észak-Macedóniában 31-gyel 4992-re, Montenegróban hattal 1516-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 61-gyel 8628-ra emelkedett. (via MTI)