Van egy régi versike, ami így szól:
„Amikor a lámpa piros,
Kocsiúton járni tilos,
Amíg sárga, tessék várni,
Zöldnél lehet átsétálni.”
Ma már olyan természetes, hogy a legtöbb nagy forgalmú közlekedési csomóponton forgalomirányító jelzőlámpák jelzéseire haladhatunk át. Azonban nem volt ez mindig így. Ki tudja például hogy, hol volt Szegeden az első villanyrendőr – igen, ez volt az elnevezése és nem is véletlenül –, s mikortól létezett? Nem kell találgatni, elárulom: az Anna-kúti jelzőlámpáról van szó, ami a forradalom évében, 1956-ban kezdett működni.
1955 november elején az Anna-kút mellett a járókelők egy beton talpazat felállításának lehettek tanúi. Akik – mondjuk Budapesten – már láttak ilyet, rögtön tudhatták miről van szó. Erre a talapzatra helyezik majd az első szegedi villanyrendőr irányítófülkéjét. Ezek a kis fülkék a térszín fölött jó kilátást nyújtottak minden irányban a bennük szolgálatot teljesítő közlekedési rendőrnek. Automatika híján ugyanis ekkor ők kezelték a jelzőlámpákat. Innen is az elnevezés: villanyrendőr, illetve rendőrlámpa. Ekkor még az a hír járta a városban, hogy a Kossuth Lajos sugárút és a Tisza Lajos körút (akkoriban: Sztálin krt.) kereszteződésében az év vége előtt működésbe is lép a modern forgalomirányító eszköz.
Erre végül csak 1956. március 31-én, szombaton reggel került sor. Három nappal korábban még javában dolgoztak, az elektromos vezetékek bekötésén. A kereszteződés mind a négy sarkán feltörték az aszfaltot, hogy elhelyezhessék a földalatti betoncsöveket az elektromos vezetékek számára, amik a lámpákat tartó vasoszlopokhoz tartottak. Az akkoriban a MÁV-igazgatóság Tisza Lajos körúti oldalán levő helyi buszvégállomáshoz igyekvők bosszankodtak is eleget a feltört járda miatt. Attól a március végi naptól azonban már a villanyrendőr irányította a járművek és a gyalogosok forgalmát.
De nem sokáig, mert meglehetősen gyakran hibásodott meg a berendezés. A forradalom alatt – egyebek mellett – ennek a karbantartására sem figyelt senki. 1956 decemberének közepén még biztosan nem használták. Lehet, tönkrement, kiégtek az izzók vagy egyszerűen nem akadt rendőr, aki működtethette volna. Aztán 1957. február 1-től – ha csak időszakosan is –, de újból beüzemelték. Hetipiacos napokon – szerdán és szombaton délelőtt – akkora volt a forgalom, hogy szükségessé vált a használata. Újból meg kellett szokni az erre járóknak, hogy működik a villanyrendőr. Nem ment könnyen.
Aztán 1958 nyarán feltámasztották a háború előtt már nagy sikerű Szegedi Szabadtéri Játékokat a Dóm téren. Ettől kezdve prioritás lett, hogy a villanyrendőr ennek időtartama alatt mindenképpen működjön. Azonban ez a helyzet sem tartott sokáig, 1959 áprilisában megint arról lehetett olvasni, hogy a jelzőlámpát nem használják. Itt már az a kérdés is felvetődött, hogy kell-e egyáltalán a villanyrendőr, mert ha szükség van rá, akkor használni kellene. Ha meg nincs, akkor felesleges pénzkidobás volt felszerelni. Ez a hol működik a lámpa, hol nem állapot még hosszú évekig tartott.
1963 márciusában ülést tartott Szeged város forgalomszervező bizottsága. Itt a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében felvetődött újabb KRESZ-táblák kihelyezése, gyalogátkelők felfestése, valamint a Széchenyi téren a Posta illetve a Bíróság sarkánál elhelyezendő, a villamost jelző villogó fedezőjelző felállítása mellett az Anna-kúti jelzőlámpa problémája. Megállapították, hogy az addigi rend helyett – piacos napok és a szabadtéri ideje – állandóan működtetni kellene. A kereszteződés ugyanis szűk és korszerűtlen, de a folyamatos üzemű lámpa mégis biztonságosabbá tehetné.
A megoldás a következő év, 1964 októberében érkezett. 23-án az arra járók azt vehették észre, hogy a villanyrendőr egész nap működött, pedig a kezelőfülkében nem volt egy árva rendőr sem. A titok nyitja egy magyar fejlesztésű automatika volt. Kovács Győző, az MTA számítástechnikai központjának osztályvezetője, Muszka Dániel, a József Attila Tudományegyetem kibernetikai laboratóriumának adjunktusa és Szabó József okleveles közlekedésmérnök munkáját dicsérte az új irányító berendezés, amely gyorsan és megbízhatóan irányította a forgalmat. Megalkotása előtt forgalomszámlálást tartottak a csomópontban, és megállapították, hogy a két keresztező útvonal közül a Kossuth Lajos sgt-on lényegesen nagyobb a forgalom. Ezért az automatát úgy állították be, hogy 55 másodpercig adjon szabad jelzést a Kossuth L. sgt-on közlekedő járművek és gyalogosok részére, míg a Tisza Lajos krt-on (akkor már Lenin krt.) érkezőknek 35 másodpercig. Ez később – mint mondták – a gyakorlati tapasztalatok alapján azonban módosítható.
A berendezés alkotói külön kiemelték, hogy az övék lényegesen olcsóbb, mint az addig alkalmazott hasonló célú automaták. Ekkor azt tervezték, hogy Szeged valamennyi forgalmas csomópontján ilyen berendezés által vezérelt jelzőlámpákat állítanak fel. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy – legalábbis az első napokban – rendőrök felügyeltek az Anna-kútnál a sarkokon, egyrészt azért, hogy a közlekedők figyelembe vegyék a lámpa jelzéseit, másrészt azért, hogy hiba esetén átvegyék a lámpa szerepét. A folyamatos működés nem is volt zavartalan, de 1965-től sikerült biztosítani, hogy hiba esetén rendelkezésre álljanak a kiégettek helyett tartalékizzók, és az automatika javítása is mihamarabb megtörténhessen.
A következő években egyre-másra születtek tervek arról, hogy hol kellene még automata forgalomirányító jelzőlámpákat telepíteni Szegeden. 1968-ban már hivatalosan is megjelölték ilyennek a Tisza Lajos krt. valamint az Attila u. és a Mikszáth K. u, kereszteződéseit, a Nagykörúton pedig a Petőfi S. sgt., a Kossuth L. sgt és a József A. sgt. csomópontjait. Aztán a szegedi „jelzőlámpa-bumm” 1970-ben indult be. Ekkor lépett működésbe a Nagykörúton előbb a Petőfi S. sgt-nál, utána a József A. sgt-nál a rendszer. Majd sorban követte őket a többi. Ma már 62 helyen irányítanak bennünket Szegeden a lámpák, a legújabb a Fonógyári út és a Kereskedő köz kereszteződésében. Sőt, legalább 6 olyan is van, ahol korábban volt jelzőlámpa, de ma már nincs (pl. Szilléri sgt. – Hajós u.). És persze olyan hely is akad a városban, ahová terveztek lámpát, de sosem épült meg (pl. Csillag tér).
Az első szegedi villanyrendőr ma már 65 éves. Eleinte nem igazán tudták, mit kezdjenek vele, de aztán lassan megtalálták a szerepét a város közlekedési rendszerében. 15 évig „magányos harcos” volt, de – többszöri átépítés után – ma már társaival együtt szolgálja a biztonságos közlekedést.