Nagy Sándor és a Mikulás adták át az új Kollégiumi utat

Elkészült a Kollégiumi út felújítása, ami lökést adhat a már ott működő vállalkozások fejlődéséhez, és aminek segítségével újabb cégek települhetnek az út mellé. A projektre az Európai Unió 800 millió forintot adott, ezt 250 millió forint önrésszel egészítette ki az önkormányzat.

A felújítást az elmúlt évek egyik legfontosabb iparterület fejlesztési projektjének nevezte Nagy Sándor alpolgármester. A Kollégiumi utat a Dorozsmai és a Fonógyári út között 1675 méter hosszan, 8,5 méter szélességben újították fel, aszfaltozták le. A munka áprilisban kezdődött, és november végére fejeződött be. A 3-3 méter széles, 2×1 forgalmi sáv mellett 1,25 méter széles zárt kerékpársávot alakítottak ki mindkét irányban. Az út mellett mindkét oldalon 1,5 méter széles, aszfaltos burkolatú, akadálymentes gyalogjárda épült.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Figyeltek arra, hogy az út megjelenésében is illeszkedjen a Zöld Város Programba. Így a Kollégiumi út tömegközlekedéssel is megközelíthető: 5 autóbusz-megállóhelyet alakítottak ki, akadálymentes járdakapcsolattal, a peronra bevezető taktilis sávval, padokkal, utasvárókkal és kerékpártámaszokkal. A fejlesztés részeként kiépült a közvilágítás, a csapadékvíz-elvezető csatorna, és rendezett zöldterületet is kapott az út.

Az önkormányzat kivitelezésében telepítettek a Fonógyári és Kollégiumi út kereszteződésében jelzőlámpákat is. Ezenkívül a város az év elején közel 650 méter hosszan szennyvízcsatornát építtetett ki a terület ellátására. A projekt része volt a Kollégiumi út két végénél lévő csomópont – a Fonógyári úti kereszteződés és a Dorozsmai úthoz való csatlakozás – átépítése is. Ezeket az önkormányzat konzorciumi partnereként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. valósította meg.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Az alpolgármester elmondta, már megkezdődtek az egyeztetések a Volánnal, azt vizsgálják, hogyan tudnák az egyik dorozsmai járatot erre terelni, hogy a fejlesztés a tömegközlekedéssel munkába járók érdekeit minél erőteljesebben szolgálja.

Az iparterületi útfejlesztés folytatását is tervezik. A Kollégiumi úttól északra lévő területeken folynak a tervezési munkák az úthálózat bővítésére, korszerűsítésére vonatkozóan, a fenntartható közlekedési módokat itt is szem előtt tartva. Nagy Sándor kiemelte, az eddigi visszajelzések alapján a útépítés megindította a beruházási kedvet, megindult a telekforgalom, több cég már új beruházási tervekkel is jelentkezett.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder