Újra rendesen járható a 47-es algyői szakasza, lassan kész a jelzőlámpás kereszteződés

Újra mindkét irányban járható az Algyői útnak az a szakasza, ahol a jelzőlámpás csomópont építése miatt eddig csak korlátozottan lehetett közlekedni. A munka ezzel még nem fejeződött be, a következő hetekben a Diadal és a Baktói utca főúthoz csatlakozó részén kell számítani forgalmi korlátozásokra.

Mostantól sokkal egyszerűbb lehet az önkormányzatok kivéreztetése

Mostantól sokkal egyszerűbb lehet az önkormányzatok kivéreztetése

Mi is írtunk arról még áprilisban, hogy a gödi Samsung gyár mintájára épp Algyőből lehet a második különleges gazdasági övezet. Ezzel a kormány gyakorlatilag elveszi a településektől a bevételeik nagy részét, kivéreztetve vagy éppenséggel kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezzel őket. Azonban ez még csak a kezdet, a kormány május 12-én az éj leple alatt most új módosító javaslattal állt elő.

Milliárdos román-magyar együttműködés kezdődik a tisztább szennyvízért

Javul a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós (1,36 milliárd forintos) költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen (Algyőn és Szegeden) korszerűsítik a szennyvíz kezelését – közölte a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerdán.

Soha nem látott felvételek az algyői olajkatasztrófáról

Ijesztő, morajló zajra figyeltünk fel, percek alatt elterjedt a hír, hogy kitört a 168-as kút

1968. december 19-én 8 óra 20-kor baleset történt az algyői olajmezőkön. A 168-as kútnál leszakadt a tolózár, majd a kútból szinte azonnal dőlni kezdett az olaj és a gáz, mely szikrát kapva lángra is kapott. Az eseménynek hamar híre ment, a most az internetre felkerült Bojár-gyűjtemény is tartalmaz jó néhány, eddig be nem mutatott felvételt.