Megtartják a Zsigmond Vilmos filmfesztivált, ez lesz a program

Megtartják a Zsigmond Vilmos filmfesztivált, ez lesz a program

A koronavírus-járvány második hullámának küszöbén tartják meg a filmes seregszemle névadója születésének kilencvenedik, a Belvárosi Mozi megnyitásának századik évfordulóján esedékes IV. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált, ami jövő héten kedden veszi kezdetét.

Mi lenne, ha a földönkívüliek miatt kéne otthon maradnunk? – közösségi-játék-film készítésére invitál a szegedi ATMO

Hétfőn indult útjára egy közösségi játékfilm, pontosabban közösségi-játék-film, ahogyan meghatározzák az alcímben, mivel legalább annyira játékra és közösségépítésére invitálnak, mint amennyire a filmezés központi eleme az ATMO című projektnek.

Megérint a kiszínezett nagy háború – Szegeden is vetítik

Ilyen közel száz éve volt utoljára a nagy háború

A BBC és a Brit Birodalmi Hadtörténeti Múzeum több mint 600 órányi hang- és mozgóképfelvételéből szerkesztették meg az Akik már nem öregszenek meg című filmet, melynek alapja az a beszédfolyam, ami közel száz brit katona hatvanas években készült visszaemlékezéséből áll.

Vámpírok a Kádár-korban – a Drakulics elvtárs csütörtöktől a mozikban

Vámpírok a Kádár-korban – a Drakulics elvtárs csütörtöktől a mozikban

Vérbeli zsánerfilm érkezik a mozikba halloweenre: csütörtöktől játsszák a Drakulics elvtárs című, hetvenes években játszódó vámpíros vígjátékot, melynek fő szerepeit Nagy Ervin, Nagy Zsolt és Walters Lili alakítják. A film forgatókönyvíró-rendezője, Bodzsár Márk és színészei a sajtóvetítés után meséltek az MTI-nek a forgatásról és a produkcióval kapcsolatos élményeikről.