Olvasónk küldött arról képeket, amint épp a 003-as számú szerelvény várakozik a Széchenyi téri megállóban, az 1-es posta épülete előtt. Innen a nagyállomás irányába haladt tovább a próbajárat, amely egyre gyakoribb látvány lesz ezentúl.
Novemberben indul a tram-train, az elején ingyenes lesz
Ősz végén indulhat el egy ideiglenes menetrenddel a tram-train, ezt Kanda Imre főmérnök mondta a Rádió7-nek. Ráadásul az elején ingyenesen használhatjuk egy ideig.
Történelmi pillanatok: először járt Szegeden a tram-train
2021. március 25-én hajnalban közlekedett először Szegeden vasútvillamos-jármű. A Stadler Citylink névre hallgató szerelvény spanyol és magyar szakemberek kíséretével járta be az utat, amelyet oly sokszor fog még, amikor az év végén megindul az üzem. A 24-én napközben még a Csáky utcai trolitelepen ácsorgó vonatvillamos (itt is tárolnak majd néhányat ideiglenesen, ez a telephely ugyanis bár közúti vasúti kapcsolattal nem rendelkezik, nagyvasúton elérhető innen az 1-es végállomása) 23 óra után nemsokkal indult el az 1-es villamosvonalon. Lassan és óvatosan ért a nagyállomásra, majd visszafordult Rókusnak. A menetet egy ideig Majó-Petri Zoltán SZKT-vezető is követte a sajtón kívül.
Szegedre jön holnap az első vasútvillamos-jármű
Szerdán, azaz március 10-én a hatósági nagyvasúti futópróbát végzik el Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. A vonali próbák a Szeged–Hódmezővásárhely vonalon, a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosvasúti vonalakon folytatódnak.