Még a 2020-ban várható építkezésekről írt cikkünkben említettük, hogy a Pick új gyártelepével együtt a Science Park is végre elkezdődhet kialakulni. Sajnos annak kevés a valószínűsége, hogy még idén elkezdik építeni, de a tervezés várhatóan idén kész lesz, ugyanis kiírták a közbeszerzést a napokban.
Ebben az áll, hogy a nyertesnek mindent meg kell terveznie a 85 hektáros tudományos parkban amit csak az “infrastruktúra” szó magában hordoz:
- Elektromosság (a Pick telken lesz egy villamos alállomás, innen 20 KV középfeszültségű alaphálózat kivezetése, közvilágítás kiépítése, betonházas transzformátorállomások építése)
- Csatorna közmű (szennyvíz elvezetés a parkban)
- Víz közmű (ivóvíz mellett tűzcsapok kialakítása is)
- Csapadékvíz elvezetés (ebben egy új “tó”, vagyis víztározó is benne foglaltatik)
- Hírközlés, IT, gyengeáram
- Gázellátás
- Közlekedés, közút, járda, kérékpárút
A közlekedési infrastruktúráról jó képet ad az alábbi kép, amely a város szabályozási tervében szerepel:
Erről már ugyan úgy tűnhet, hogy “mit kell ezt még tervezni amikor már megvan”, azonban a mostani tervezés leginkább a kiviteli tervekről, “köznyelven” szólva a részletes tervezésről fog szólni, ami alapján kiszámolhatja a majdani kivitelező, hogy mennyi csavar kell és mekkora méretben, az alapján pedig tud majd adni egy árajánlatot is. A kiírás szerint a tervezésre jelentkezés határideje 2020 március 6., míg a tervezésre adott határidő 9 hónap, amit akár meg is hosszabbíthatnak. Ezek alapján, ha minden jól megy, akkor 2020 decemberére készen lesznek a tervek, vagyis a kivitelezés sajnos már csak jövőre indulhat el, pedig a projekt már így is több éves csúszásban van. Vélhetően még később a fentiek után, tehát 2021-2022-ben tudnak csak beköltözni a vállalatok, többek között a ThalesNano Zrt. is, akik nemrég nyertek az SZTE-vel közösen egy nagyon rangos nemzetközi díjat az egyik termékükkel.
A jó hír viszont az, hogy a park területét mára teljesen megtisztították (ez már Google Earth 2D műholdképeken is látszik a 3D épületek kikapcsolása után), eközben az egyetemi fejlesztések valószínűleg párhuzamosan már megindulhatnak a megmaradt laktanyaépületek átalakításával, ugyanis a biotechnológiai kutatási és kísérleti laboratórium és inkubátorház épületének kivitelezésére már szintén kiírták a közbeszerzést.