Ennyi pénzt kapott Szeged azért, hogy filmforgatás miatt két napra lezárják a belvárost

Nem egy túlzottan nagy összeggel gazdagodott a városi kassza, mindössze 3,6 millió forintot kapunk azért, hogy az FBI: International című amerikai sorozatban Madridként jelenjen meg a város egy része. Persze erről nem mi tehetünk.

Arról jó eséllyel mindenki hallott, hogy filmforgatás jött Szegedre. Erről először a Szegeder számolt be még vasárnap este, majd azt is elsőként írtuk meg, hogy mik a pontosabb részletek, illetve hogy ki és mit is forgat a Klauzál téren és a környéken. Eléggé nagy érdeklődés volt, csak a Szegeder erről szóló cikkeit több tízezerszer olvasták el, de az országos sajtó is felkapta fejét valamelyest. A forgatás véget ért tegnap, nyomokat már elvétve is alig találni, de néhány részletet sikerült még megtudnunk Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestertől, aki szupergyorsan reagált megkeresésünkre.

Elsőként arra voltunk kíváncsiak, mikor keresték meg a várost, hogy Szegeden szeretnének forgatni. Nagy erre úgy felelt, „szó szerint néhány nappal a forgatás előtt. A filmforgatások engedélyezésére külön központi jogszabály van, gyakorlatilag kötelesek vagyunk rövid határidővel engedélyezni a forgatásokat”.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy van-e érdeme abban az önkormányzatnak, hogy Szegedre esett a választás? Voltak-e más kiszemelt városok, mondjuk Pécs? Erre Nagy azt válaszolta, hogy ez nem úgy megy, hogy a filmesek pályázatot tesznek közzé, hogy ki szeretne Madrid lenni egy készülő tévésorozatban, hanem maguk végeznek helyszínkutatást, erre van profi stábjuk, és ami tetszik nekik, ott forgatnak.

Éles forgatás a Deák Ferenc utcában. Fotók: Bálint András / Szegeder

Mivel Magyarország szerinte jó filmes szakmai háttérrel rendelkezik, és a központi jogszabály egységesen rendezi a díjakat, amiket fizetniük kell, ilyen módon a verseny fogalma értelmezhetetlen, véli Nagy Sándor. „Annak nyilván van jelentősége, hogy Szeged szép város, egységes történelmi városközponttal, amit folyamatosan igyekszünk a történelmi hagyományoknak megfelelően megújítani. Ez nem csak a szegedieknek és a turistáknak vonzó, de az lehet a filmeseknek is” – fogalmazott az alpolgármester.

Arra a kérdésünkre, hogy Szeged mekkora összeget kap azért, hogy itt forgathassanak, Nagy részletesen kifejtette, hogy a központi jogszabály rendezi a díjakat négyzetméterre és napra, így Szegednek ehhez a kérdéshez nemigen volt köze/beleszólása. Összesen 3,6 millió forintot kapott a város.

Megkérdeztük azt is, mert ezt szerkesztőségünk és számos városlakó is kifogásolta, hogy miért nem tájékoztatták előzetesen (a sajtón keresztül akár) a közvéleményt a lezárásokról és a forgatásról? „A forgalmi rend változások engedélyében az engedélyest felszólítottuk, hogy 48 órával a kezdés előtt a lakosságot tömegtájékoztatási eszközökön keresztül tájékoztassa” – mondta Nagy. Hát úgy tűnik, ez elmaradt, ugyanis néhány, a környékre kiragasztott, nehezen értelmezhető papíron kívül más tájékoztatásról mi nem tudunk.

A forgatásról egy rövid videót is készítettünk (tudjuk, gimbal), ez alább megtekinthető:

Ilyen, amikor fél nap alatt Madriddá alakítják a szegedi belvárost

Piros-sárga-piros lobogók, spanyol feliratos üzletportálok és utcanévtáblák – ezek jellemzik most leginkább a szegedi Klauzál teret és néhány környező utcát….