Építik a bordányi bringautat Szegedről

Újabb szakasszal bővül a Szegedet a környező településekkel összekötő kerékpárút-hálózat: a most kezdődő beruházás során megépül a Szeged–Bordány kerékpárút még hiányzó része. Így a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek majd a kerékpárosok, és nem kell az autósok között vergődniük halálfélelemben.

Hamarosan elkezdik a munkát a Szeged–Bordány kerékpárút hiányzó részének nyomvonalán, miután az önkormányzat ma átadta a területet a kivitelező cégnek. A Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Épül még 3215 méter hosszú csapadékvíz-szikkasztó árok (ebből 511 méter áteresz), és 83 fát fognak ültetni az új nyomvonal mentén.

A projektben részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között, két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítanak ki az úttesten: a vasúti átjáró után Kiskundorozsma irányában lévő első gyalogátkelőnél, valamint a Szent János téri körforgalomnál. A kivitelezés a tervek szerint 2021 utolsó negyedévében fejeződik be. A munkát a közbeszerzési eljárásban nyertes Vízép Holding Építő és Szolgáltató Kft. végzi. A beruházás bruttó 340 millió forint európai uniós támogatásból és 84 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg a Szeged, kerékpárút-hálózat fejlesztése – II. ütem című projekt (TOP-6.4.1-16-SG1-2018-00001) részeként, melyben két helyszínen már befejeződtek a fejlesztések:

  • a Budapesti út (5-ös számú főút) mellett 619 méter hosszon 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút épült a gumigyártól a Szegedi Ipari Logisztikai Központig a meglévő kerékpárút folytatásaként, a Dorozsmai út és a gumigyár között a meglévő, 1,4 kilométer hosszú kerékpárút burkolatán részleges felújítást végeztek;
  • a Back Bernát utcában 1182 méternyi szakaszon kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki piktogramok felfestésével, és kiépítettek egy buszmegállópárt.

Ezek a fejlesztések 2020 februárjára készültek el. A kivitelezést a közbeszerzési eljáráson nyertes szegedi vállalkozás, a Norbo-Ép Kft. végezte. A másik helyszínen kiépült a Baktótól (Szélső sortól) a töltésen át a Murányi utcáig vezető gyalog- és kerékpárút, összesen 190 méter hosszon (77 méter kétirányú kerékpárút a töltés oldalában és 113 méter elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút az Algyői út mellett). Ez 2019 decemberére készült el. A kivitelezést a közbeszerzési eljáráson nyertes Harmath és Társai Kft. végezte. A teljes projektben bruttó 500 millió forint európai uniós támogatást és 116 millió forint saját forrást használ fel az önkormányzat a fejlesztésekre.

„A Zöld Város Program céljait is szem előtt tartva 2018 óta több mint 10 kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani” – írják közleményükben.

 

Nyitókép: Iványi Aurél / Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft.