Ezekkel a kiállításokkal nyílik jövő héten a Móra

Arról már írtunk, hogy augusztus 14-én nyit a megújult Móra Ferenc Múzeum. Most csak egy listát adnánk közre azokkal kiállításokkal, amiket újonnan hoztak létre, vagy megújultak.

A főépületben kettő teljesen megújult kiállítás is lesz, az egyik a Móra Rengeteg, melyben Móra Ferenc életét és műveit ismerhetjük meg egy csodálatosan kivitelezett helyiségben. A parafából kialakított belső térrel a természet közelségét szerették volna imitálni, meg persze zöldnek lenni. Sikerült.

A másik teljesen felújított terület a Folyónk és Földje kiállítás, mely a régi természettudományi tárlat újragondolása. Az alapvetően érdekes teret Máté Bence fotói és egy kis fűszeres-gyógynövényes dobják fel.

És ha már fel: újdonság számba megy valami, amiért nem tudok kevésbé rajongani: kilátót kapott a Közművelődési Palota, ráadásul rögvest kettőt. Az egyikről a Tiszát és Újszegedet, a másikról a Belvárost csodálhatjuk. Egy új kilátónak pedig csak örülni lehet. Már csak azt nem értem, hogyan élhettünk eddig kilátók nélkül, hiszen a fogadalmi templomban sem olyan régóta van, ahogyan a víztoronyé sem volt mindig látogatható, ha jól emlékszem.

Két új időszaki kiállítás is lesz. Az egyik a Honfoglalás, ahogy Munkácsy megfestette, a másik pedig a „Lészen ágyú” – Gábor Áron rézágyúja.

A szegedi vár megmaradt utolsó épületében is kialakításra került egy különleges, magas minőséggel létrehozott művészeti tér, ahol Szeged múltját ismerhetjük meg. Sok újdonságot talán nem fogunk itt látni, lévén a már jól ismert szegedi történeti elemeket dolgozták fel (boszorkányok, árvíz stb.), egyedül a másfél évszázaddal ezelőtti szegedi börtönélet bemutatása, ami valóban teljesen új ötlet.

A Móra Ferenc Múzeum felújítása szerintünk remekül sikerült, úgy igazából kifogásolni valót sem nagyon találtunk rajta, pedig kerestünk. Ebben a cikkünkben mutattuk be az új épületeket. Az ünnepélyes megnyitó augusztus 14-én 17 órakor lesz, kedvezményes jegy 2 000 forintért pattintható. Maszk viselése kötelező.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder