Kevés magyar várost sújtott akkora katasztrófa, mint Szegedet az árvíz 1879-ben. Ez az esemény azonban már olyan régen volt, hogy ha ma inkább jut eszünkbe a vörösiszap, ha a települést ért katasztrófára gondolunk az országban. Ahogyan telik az idő, úgy kopik ki a közemlékezetből az esemény, ami lényegében elpusztította az ország egyik legnagyobb városát. A szegedi árvíznek azonban nem csupán a katasztrófa része az érdekes, hanem az is, hogy mi történt utána. Számos észveszejtő történet létezik a város újjáépítéséről, és arról, mekkora változások kellettek ahhoz, hogy európai szintű várossá emeljék Szegedet, ami a víz előtt legfeljebb felülről súrolta a mezővárost, legalábbis ami városképét illette.
Egy ilyen érdekesebb történés, hogy a jövőbeni árvizektől a várost védendő, annak területét földdel töltötték fel. A Tisza és a mai Nagykörút között (illetve utóbbin túl egy kicsit) változó magasságokig töltötték fel a várost: legmagasabb területe a városnak a Belvárosi híd hídfőjének környéke, a Tisza 0 pontjánál 6 méterrel van magasabban. A Kiskörút és környéke 4-5 méterrel, a Nagykörúté pedig 3 méterrel magasodik e fölé, s ahogyan haladunk kifelé a városból, úgy csökken a lábunk alatti terület magassága. A jóval később felépült nyugati és északi lakótelepek például egy szinten vannak a folyó 0 pontjával.
Szeged terepszintjének feltöltése 16,1 millió m³ földanyag városba szállításával valósult meg, mely anyagot főleg Szőregről vitték a már meglévő vasúti hídon át, de Szentmihálytelekről és a város közvetlen környékéről is sokat termeltek ki. A munkálatokat a norvég származású budapesti Gregersen Guilbrand vállalkozó 180 munkanap alatt végezte el, így mára a körtöltés és a folyó közti terület mintegy felét takarja mesterséges földtömeg. Mindez azonban mára semmit sem érne árvízvédelem nélkül, 1970-ben például újra elöntötte volna a várost a Tisza, ha nem készül el addigra a ma is álló partfal.
Ezt a feltöltést pedig össze kellett hangolni azzal, hogy a város 5700 épületéből bár a legtöbb megsemmisült, néhány száz azért talpon maradt. Ha pedig feltöltünk földdel egy környéket, az ott álló házak ablaka/ajtaja alá kell hogy hánnyuk azt, ami nem feltétlenül a leglogikusabb lépés, ezért ezekben az esetekben számos helyen alakultak ki kis lépcsők a térszintkülönbségek leküzdésére, melyekből mára tán egy sem maradt, néhány most következő archív fotón azonban láthatunk még ilyet. Az egy sem maradt azért talán még sem igaz, mert bár lépcsője nincs, de a Belvedere palota oldalában megfigyelhető ez a jelenség, főleg ott, ahol a Kőrösyvel összeér. Azokban az utcákban pedig, ahol helyszűkében voltak (és a szintkülönbség sem akkora), egyszerűen a kapualjban kellett nagyobbat lépni, ebből néhány a mai napig található, például a Szilágyi utca 1. alatt. Egyik sem összetévesztendő persze azzal a később kialakult jelenséggel, amikor egy korábban is pincehelyiségként szolgáló üzlethez kell már az utcán lelépcsőzni, úgymint néhány Kálvária sugárúti épületnél.
