1879 telén, hetekkel a katasztrófa előtt még 5723 házat lehetett összeszámolni Szegeden. Ezekben a házakban élték életüket a város lakói, ezekben dolgoztak, ezekbe jártak vásárolni, aztán ahogy betört a víz a városba, egyetlen éjszaka alatt roskadt össze mindez. Március 12-én hajnalban átszakadt az utolsó gát, és Szegedet elöntötte a Tisza.
Ahogy elkezdett feljönni a Nap, az emberekben tudatosult, hogy szeretett vagy épp utált városuk szépen elbúcsúzott és meghalt azokban az órákban, amikor ők alig láttak valamit az éj sötétében. Szegedből mindössze nagyjából negyed ezer épület maradt meg, azok nagy része is rosszabb állapotban. És bár a város feladta, az emberek folytatták a küzdelmet, keresték eltűnt társaikat, mentették a menthetőt, próbálták a lehető legjobbat kihozni a helyzetből. A legtöbben fizikai létükkel tudtak segíteni, volt azonban olyan is, akit a katasztrófa pillanatok alatt repített szakmája csúcsára. Ilyen volt például Lauscher Lipót, fényképész.
Lauscher 41 éves volt, amikor a Tisza elöntötte a várost, már korábban is fényképész volt, de azzal, hogy ezekben a napokban is pont a városban tartózkodott, legalább évszázadokra írta bele magát Szeged történelmébe, hiszen elképesztő fényképsorozattal örökítette meg az árvíz első napjait. A képeket nemsokkal később ki is adták, így azokat meg lehetett vásárolni Lauscher és Társa jelzéssel, és állítólag országszerte nagyon kelendőek voltak.
Ezen képet segítségével most körbejárhatjuk a frissen romba dőlt várost, és bár a Tisza szagát nem fogjuk érezni, elég közel kerülhetünk az események hangulatához.
