Lehet még újat mutatni régi fényképekkel? Van még, amit csak kevesek láttak? Ezeket a kérdéseket fontolgattuk, mielőtt megszületett a döntés, hogy 2021-ben új sorozatot indítunk a Szegeder Facebook-oldalán, amely keretén belül közel 400 archív fotót mutatunk a város múltjából.
Tizenegy fénykép, melyek Szegeden és Hódmezővásárhelyen készültek, de most az egyszer a háttértörténet nincs előttünk.
Nyolc különleges felvétel az 1930-as évek fürdőzőitől a 60-as évek egyik legtipikusabb szegedi jelenetéig. Bojár Sándor a Fortepanon.
Az ember, aki mindenhol ott volt, hatodik rész.
Az ember, aki mindenhol ott volt, ötödik rész.
Az ember, aki mindenhol ott volt, negyedik rész.
Az ember, aki mindenhol ott volt, harmadik rész.
Az ember, aki mindenhol ott volt, második rész.
1879 telén, hetekkel a katasztrófa előtt még 5723 házat lehetett összeszámolni Szegeden. Ezekben a házakban élték életüket a város lakói, ezekben dolgoztak, ezekbe jártak vásárolni, aztán ahogy betört a víz a városba, egyetlen éjszaka alatt roskadt össze mindez. Március 12-én hajnalban átszakadt az utolsó gát, és Szegedet elöntötte a Tisza.
Az ember, aki mindenhol ott volt, első rész.
A huszadik század első évtizedeiben még presztízskérdés volt, hogy egy városban közlekedik-e villamos. Magyarországon nem kevés városban jártak régen a főként sárgára festett tuják, volt villamosa Nyíregyházának, Pécsnek, Sopronnak és Szombathelynek is, de ezek sorra bezártak az 1960-as és az 1970-es években. Az indoklás röviden az volt, hogy a villamosok lassúak, régiek és sok helyet elvesznek az autók elől, míg a buszok olcsóbbak, gyorsabbak és modernebbek. Persze az Ikarus újabb és újabb modelljeivel szemben is nehéz volt versenytársat találnia a kihalás által fenyegetett vidéki villamosiparnak.
Fotó rovatunkban most egy különleges, a napokban előkerült képsorozatot mutatunk be Szombathely villamosairól, vagyis nem pont arról. Bár a képek középpontjaiban valóban az esetlen kis sárga csilingerek vannak, a környezetük is ámulatba ejtő. A képeket Björn Alnebo készítette, aki 1973-ban járt Budapesten, majd ellátogatott Szombathelyre is, ahol már csak pár hónapja volt hátra a villamosoknak. Szombathely ugyanis nem volt a szerencsések között, a városban 1974. augusztus 20-ával felszámolták a hálózatot.
Szombathelyen már tizenegy évvel Szeged előtt, 1897-ben járt villamos, de a szegedivel ellentétben a hálózat sosem nőtt meg nagyra. Ezt két szempontból is vizsgálhatjuk: egyrészt a városban mindössze egy vonal volt mindvégig, másrészt azon is elég keskenyek voltak a járművek. A hagyományos 1435 helyett csak 1000 milliméter volt a kerekek közti távolság, az un. nyomtáv.
Érdemes elveszni a fényképekben, rengeteg apró, de izgalmas részletet rejtenek.
Continue reading “Különleges képeslapok kerültek elő a 70-es évekbeli Szegedről”
Tegnap volt 50 éve, hogy eldöcögött az utolsó sárga villamos az Újszegedre közlekedő 5-ös vonalon. Akkoriban azonban nem volt váratlan, hogy a szegedieknek búcsúzniuk kell ettől a vonaltól, ugyanis a 60-as évektől kezdve folyamatosan számolták fel a város villamoshálózatát. 1966. és 1977. között megszűnt a 6-os, az 5-ös, a 2-es és a 7-es is, szerepüket pedig a jóval olcsóbban fenntartható buszok vették át.
A Szegeder fotó rovatában most bejárjuk, merre is kanyarogtak régen az 5-ös sárga kocsijai.
Kihirdették a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeseit. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2462 pályaművel pályázott, melyből a zsűri összesen 6305 képet tekintett meg a zsűrizés során.
Előbb az előzményekről: jó pár évvel ezelőtt egy Tamási Miklós nevű pesti könyvtáros megelégelte, hogy nincs egy rendes fotóarchívum, ahol régi magyar képeket lehet nézegetni jó minőségben ingyen, ezért csinált egyet, és elnevezte Fortepannak. A fotótár csodás képeiről már mi is sokszor írtunk, de ami most érdekes, hogy hogyan lett szinte franchise az ügyből. Pár évvel ezelőtt megalakult a Fortepan Egyesült Államokbeli változata, most pedig itt van egy még érdekesebb, az Azopan egyenesen Erdélyből.
Continue reading “Három erdélyi fiatal összedobta a román Fortepant, és valami elképesztő lett”
Harmadik epizódjához érkezett a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet fényképészei által az 1940-es években dokumentált Szeged bemutatása. Az előző két rész melankolikus hatása után ma egy vidámabb, napsütésesebb napra ébredtünk. Ezeken a fotókon már az embereket sem kerüli annyira a VÁTI munkatársa, pár járókelő bátran sétál bele egy-egy kompozícióba, de ezzel nincs is semmi baj.
Szeged, 1940-es évek második fele. A háború még érezteti hatását, a közhangulat feszült, az emberek félnek. Akár ez is lehetne az oka annak, hogy a most következő felvételeken szinte az összes forgalmas helyszín úgy kong az ürességtől fényes nappal, mintha éppen a légó sziréna szólna. De a valódi ok az, hogy a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa szándékosan várta meg, hogy kiürüljön a fényképezőgép látótere, és így tisztább képet kaphassunk a város állapotáról. De nem a háborús károkat mérték fel – azon már túl voltak ekkorra -, hanem egy esetleges későbbi városrehabilitációhoz készültek dokumentációs jellegű felvételek.
Sok-sok fotó készült városunkról a huszadik században, de csak kevésnek van olyan erős hangulata, mint a most bemutatásra kerülő gyűjteménynek. A következő felvételeket a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársai készítették azzal a céllal, hogy megörökítsék Szegedet az adott korból egy 1951-es városképi és műemléki vizsgálatához. Fő szempontjuk az utcakép tiszta, lényegre törő ábrázolása volt arra az esetre, ha valamikor később szeretnék visszaállítani az esetleg megsérült városképet, vagy magát a fotón szereplő épületet. Ez a helyreállítás persze akkoriban is csak opció volt, Szeged egységessé tétele, a huszadik század derekán élő értékes városkép visszaállítása senkinek sem volt különösen érdekében. Úgy, ahogy ma sincs.
