Mit látott, aki lenézett a Dómból 80 éve?

Folytatódik sorozatunk, melyben bemutatjuk a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet fényképrepertoárját. Bár a VÁTI-felvételek általában kordokumentációs céllal készültek egy esetleges későbbi utcaképe-helyreállításhoz, néha mégis üde színfoltként találunk olyan képeket, mint a maiak.

A címben felvetett kérdésre 100%-kos választ kapunk a most következő négy fényképnek köszönhetően, amik a fogadalmi templom tornyából készültek.

De tegyük érdekessé a mai napot, találjuk ki, vajon mikor készülhettek a felvételek. Egy biztos: 1951. előtt, hiszen ebben az évben kerültek nyomtatásba a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által Szegedről készített városképi és műemléki vizsgálatának kéziratában.

 

Szeged látképe a Szent Miklós szerb templommal, az egykori Felsőbb Leányiskolával és a Tiszával
Szinte lehetetlen felsorolni mennyi minden változott a kép készítése óta: még önálló kertje van a szerb templomnak, áll a régi régi híd, a mai Móra Ferenc Múzeum is kisebb (pontosabban keskenyebb), és persze nem áll még a város peremén a paneltenger. De ha már víz, érdekes egy hosszasabb pillantást vetni Újszeged felé, ahol a Tisza egyszerűen hatalmas, a mainál vagy kétszer szélesebb. És persze az évszám, nos, a híd még áll, tehát egyelőre lőjük be magunkat 1944. előttre. Fotó: VÁTI / Lechner Fotótár

 

Szeged látképe a Szent Miklós szerb ortodox templommal
Ez a fotó nem csak abban különbözik, hogy kissé más szögből láthatjuk azt, amit az előbb, hanem abban is, hogy máskor készült. Erről a Tisza vízállása árulkodik, de a hangulatból és a fényekből ítélve a különbség legfeljebb pár nap, esetleg hét lehet, az évszám valószínűleg egyezik az előző képével, bármi is legyen az. Fotó: VÁTI / Lechner Fotótár

 

 

Szeged látképe
A Belváros látképe, háttérben temérdek gyárkéménnyel, melyeket mára szinte egytől egyig lebontottak. Nem sok jel árulkodik, de a fényképező személy helyzetét vehetjük most kiindulópontnak. Vajon miért állt ilyen alacsonyan, miért nem ment magasabbra a toronyban? Lehet, hogy a torony még el sem készült, hiszen a Dómot csak 1930-ban szentelték fel, a húszas években még bőszen folytak a munkálatai. Fotó: VÁTI / Lechner Fotótár

 

Tiszaparti részlet Szegeden a klinikák épületeivel
Újszegedi látkép, előtérben az új Klinikák városrésszel. Hogy micsoda? Új? Nézzük csak meg jobban! Jól látszik, hogy bár az épületek már elkészültek, a terepmunka még zajlik. A klinikai tömböket nagyjából a Dómmal párhuzamosan fejezték be, így a legvalószínűbb, hogy a szóban forgó nap, amikor a VÁTI munkatársa felmászott a templomba fényképezni, 1928 közül lehetett. Fotó: VÁTI / Lechner Fotótár

 

A sorozat korábbi részei: