Continue reading “„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj””
Már száz éve nem leány-álom
Idén 100 éve, hogy Várnay Marianne első nőként beiratkozhatott a Műegyetem építészhallgatói közé. Igaz, hogy 1919-ben, az első évben még csak rendkívüli hallgatóként, de a második évtől már rendes egyetemi polgárként végezte a kart a férfiak között. Nem volt könnyű dolga, de sikeresen teljesítette a követelményeket és négy tanévvel később lediplomázott. Ma már külön programmal hívogatják a lányokat a mérnöki és tudományos pályákra. A Lányok Napja idei, április 30-ai rendezvényén számos intézmény várja az érdeklődő fiatalokat, akik előtt egykor Várnay Marianne is törte az utat. A Lechner Tudásközpont cikke, írta Juhász Réka.
Minden csillog-villog, csak az Ikarus füstöl be néha
Hódmezővásárhelyen járunk, az évszám 1979. A város fénykorát éli, soha ennyien nem laktak még a megye második legnépesebb településén, és ami meglepőbb, hogy a mai sem. A város teljes népessége 1980 körül alulról nyaldosta az 55 ezret, aminek mára mindössze négyötöde maradt meg.
De nem csak a messze híres porcelánváros virágzott, hanem a mindenki által egyre jobban kedvelt buszágazat is. Az ország közlekedési társaságainak garázsaiba százával gurultak be az új Ikarus márkájú autóbuszok. A hatalmas panorámaablakok, a műbőr ülések, és a máshol nem látott pettyes, fekete színű gumipadló elárasztotta Magyarországot. A közösségi közlekedés új kedvence sorra verte le a villamost és a vasutat, és elengedhetetlen része lett a minennapoknak – a túlzó képeslapoktól kezdve a pécsi osztálykirándulásokon át szinte mindenhol.
A kettő keveréke pedig tudjuk, hogy mit eredményez: vadonatúj buszpályaudvarokat. Vásárhely új központi állomását 1979 májusában adták át a lassan a világ minden tájára elérő Ikarus-eszmének. És bár a kiszemelt terület igazi műemlékekkel volt körülvéve (úgy mint az 1790-es évekbeli református templom vagy a régi városfal), az állomás sem stílusban, sem másban nem akart közéjük tartozni. Szögletes volt, új volt és velejéig magyar buszpályaudvar. Utóbbit senkinek sem kell bemutatni, hiszen országszerte tucatjával – ha nem százával – épültek ebben a korban a téglafalas, nagy üvegablakos állomásépületek, melyeket mintegy bekeretezve vett körül a kocsiállásokkal tarkított betonlapos út.
Continue reading “Minden csillog-villog, csak az Ikarus füstöl be néha”
Egy szép nap a tornyok alatt
Harmadik epizódjához érkezett a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet fényképészei által az 1940-es években dokumentált Szeged bemutatása. Az előző két rész melankolikus hatása után ma egy vidámabb, napsütésesebb napra ébredtünk. Ezeken a fotókon már az embereket sem kerüli annyira a VÁTI munkatársa, pár járókelő bátran sétál bele egy-egy kompozícióba, de ezzel nincs is semmi baj.
Ez nem az a Szeged, amit mi ismerünk
Szeged, 1940-es évek második fele. A háború még érezteti hatását, a közhangulat feszült, az emberek félnek. Akár ez is lehetne az oka annak, hogy a most következő felvételeken szinte az összes forgalmas helyszín úgy kong az ürességtől fényes nappal, mintha éppen a légó sziréna szólna. De a valódi ok az, hogy a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa szándékosan várta meg, hogy kiürüljön a fényképezőgép látótere, és így tisztább képet kaphassunk a város állapotáról. De nem a háborús károkat mérték fel – azon már túl voltak ekkorra -, hanem egy esetleges későbbi városrehabilitációhoz készültek dokumentációs jellegű felvételek.
Fényképek megsárgult papírdobozokból
Sok-sok fotó készült városunkról a huszadik században, de csak kevésnek van olyan erős hangulata, mint a most bemutatásra kerülő gyűjteménynek. A következő felvételeket a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársai készítették azzal a céllal, hogy megörökítsék Szegedet az adott korból egy 1951-es városképi és műemléki vizsgálatához. Fő szempontjuk az utcakép tiszta, lényegre törő ábrázolása volt arra az esetre, ha valamikor később szeretnék visszaállítani az esetleg megsérült városképet, vagy magát a fotón szereplő épületet. Ez a helyreállítás persze akkoriban is csak opció volt, Szeged egységessé tétele, a huszadik század derekán élő értékes városkép visszaállítása senkinek sem volt különösen érdekében. Úgy, ahogy ma sincs.
Előtte-utána légifelvételek az Izabella híd felújításáról
Ma írtam meg, hogy milyen zseniális fotókkal bővült ismét a Lechner Tudásközpont fotótára, ahol most épp az Izabella felüljáróról kerültek fel dokumentációs céllal készült képek 1977-ből, amikor is átadták a forgalomnak a hidat.
Jött is egy komment a poszt alá, hogy a képeken látható nagy állóvíz az a Búvár tó-e? A válasz röviden igen, az, aminek a helyén ma a Pláza is áll, hosszabban azonban arra gondoltam, megnézem légifotókon a terület változását. Szegedről három évben készült felvételek találhatók a fentrol.hu-n: 1960., 1975. és 1978., és minthogy a hidat pont ’77-ben adták át, tökéletesen lehet szemléltetni a környék átalakulását. Úgyhogy ez következzen most, a baloldali kép ’75-ben, a jobb pedig ’78-ban készült. Látszik, hogy a felüljáró jóval szélesebb lett, és hogy a tó területe is csökkent.
Fotók: fentrol.hu
Sosem látott képek a frissen átadott Izabella hídról
Még októberben írtam meg, hogy milyen menő képek debütáltak a Lechner Fotórárban a frissen elkészült Bertalan hídról és környékéről, máris újabbak kerültek fel. Újabbak, amikre nehéz szót találni.
Amikor új fényképek jelennek akár a Lechneren, akár a Fortepanon, az valahogy azonnali vágyat ébreszt bennem, hogy az összeset megosszam itt veletek, de mindig az pár kép önmagában még nem állná meg a helyét, ezért elkezdem őket vizslatni. Hosszú percekig nézem őket, jegyzetelek róluk és nyomozok. Az a ház már olyan régen is megvolt, na de a mellette levőről még nem is hallottam, pedig tök szép, na és mi a helyzet azzal a gyönyörű fasorral a háttérben, hol van ma? Ezeken az oldalakon sohasem akármilyen meg bármilyen fotók jelennek meg. Az már önmagában garancia a minőségre és különlegességre, hogy forrásként azt írhatom oda, hogy Fortepan vagy Lechner Tudásközpont. És míg a Fortepanon inkább dominálnak a családi és amatőr felvételek, addig a Lechner Fotótár archívumába többnyire a nagy tervező vállalatok dokjellegű képei és tervrajzai kerülnek.
Ezúttal 1977 júniusában járunk, két évvel a Bertalan híd előtt, amikor is az UVATERV fotósai az éppen átépítés alatt álló, vagyis már elkészült Izabella felüljáró környékét járja be.
Ezek nem fényképek, hanem hangulatok – a Bertalan híd első napjai
Egyszer már mutattunk képeket az év elején indult Lechner Tudásközpont repertoárjából. Akkor egy az SZKV-nak tervezett épületegyüttesről volt szó, most pedig újabb gyöngyszemekkel bővült képtáruk.
A képeken a Bertalan, vagyis akkor még simán Északi Tisza-híd átadás előtti, de már szerkezetkész állapotú időszakát láthatjuk. Vagyis inkább ezen idők hangulatát. Ahogy a hatalmas, közel másfél kilométer hosszú acélhíd belefúródik a város életébe, és egy kicsit szürkébbé teszi azt. Ha nem is volt példátlan méreteket öltő a beruházás, mégis ritka volt bármi már akkor is, ami ekkora forrásokat mozgatott meg.
Ezek a fényképek pedig – bár az UVATERV dokumentáció céljára készítette – közelebb hozzák hozzánk azt az érzést, amit a híd felépítése kelthetett: a fellélegzést és félelmet. A város nagy részének megkönnyebülést hozott, míg a közvetlen szomszédoknak a hatalmas zajt és forgalmat jelentette, házaik értékének csökkenésével. Egy biztos: bár valószínűleg a Bertalan hídra kevesen mondták eddig, hogy szép, ezeken a felvételeken mégis van benne valami vonzó. A beton és a vas összhangja szépet alkot.
Fotó: UVATERV / Lechner Tudásközpont
Fotó: UVATERV / Lechner Tudásközpont
Fotó: UVATERV / Lechner Tudásközpont
Elég király központot terveztek az SZKV-nak 1975-ben
Pár napja startolt el a Lechner Tudásközpont új projektje, a Lechner Fotótár, ahol 1945. utáni meg- és meg nem valósult építkezések digitalizált anyaga található meg.
Gyűjteményükben összesen 300.000 felvétel található, ennek még csak egy részét tették fel, de folyamatosan bővítenek.
Szegedről egyelőre csak két képet találni, mindkettő az un. „A szegedi Közlekedési Vállalat Komplex forgalmi telepének makettje” címmel. A tervet, vagyis a felvételeken látható makettet az UVATERV készítette, több minden azonban nem derült ki róla. A sajtóban sincs említése, így aki tud valamit, ne tartsa magában! Sajnos még az sem derült ki, hogy hová tervezték a 12 emeletes toronnyal spékelt telephelyet, ahol egyszerre vannak trolik és villamosok.
UPDATE: Nagy Mihály kicsit bővítette tudásunkat a sztorival kapcsolatban, a következőt írta:
„A komplex telep a mai Körtöltés utcai trolibusz telepre volt tervezve.
Akkori elképzelés szerint minden üzemegységet egy helyre vontak volna össze.
Mind a trolikat és a villamosokat és az irodistákat.
Megszűnt volna a Pulz utcai villamos kocsiszín és a Zrínyi utcai székház is.
Előnye lett volna, hogy csak egy “főműhelyet” és egy járműmosót kellett volna fenntartani, a szakembergárda egy helyre lett volna koncentrálva, és rugalmasabban lett volna foglalkoztatható.
Hátránya lett volna, a koncentráltság miatti zavarérzékenység.
A trolitelep közepén a ma is meglévő nagy beépítetlen terület lett volna a villamosok otthona.
Az irodaház (gondolom) a Körtöltés utcai kijárat mellé lett volna telepítve.
Összességében kár, hogy ez nem valósulhatott meg.
A makett sokáig a ma is meglévő Zrínyi utcai székház lépcsőházában volt tárolva, azután egyszercsak eltűnt.”
Köszi a kiegészítést!