1879-ben a város legtöbb házát elvitte a Tisza. Ezt mind tudjuk, azt azonban már kevesebben, hogy hogyan és miért lettek olyanok Szeged utcái, útjai, terei és parkjai, amilyenek. A megsemmisült település újjáépítéséért Lechner Lajos felelt, illetve ő alkotta meg azt a terjedelmes könyvet, melyben rajzokkal, metszetekkel illusztrálva volt látható az akkor még csak a fejében élő Szeged, melyet ma mind otthonunkként szeretünk.
„Lechner Lajos terve nemcsak az adott körülmények között, hanem a kor mércéjével mérve is kiváló alkotás volt, mely az elpusztult hajdani mezőváros helyén egy új korszerű […] város kialakulásának lehetőségeit teremtette meg” – írta később Károlyi Zsigmond a szegedi árvízről szóló könyvében.
Lechner szegedi megbízása előtt már dolgozott Budapestnek, így tudta hogyan kell egy európai várost a kor igényeire, modernre átszabni úgy, hogy a lakók levegőhöz, fényhez jussanak az előző korokra jellemző szűk, kellemetlen városi terek után. Ezek és más szempontok mentén rajzolta meg a széles szegedi kör- és sugárutakat, és egy élhetőbb, szebb közterekkel büszkélkedő városkép végett számolt bele közel 300 ezer facsemetét is. A sivár város két körútjának és hat sugárútjának befásításán kívül hat sétányt álmodott Lechner, és az újszegedi liget és a Széchenyi tér virágágyása is ekkor készült el.
Utóbbiak, illetve még másik tíz közterület parkosításának rajzát mutatjuk most be, a képek alatti leírásba rejtve a helyszínek mai megfelelőit, persze csak ha nincs azonosság a régi és a mai név között.
