Holnap indul a Zsigmond Vilmos filmfesztivál

Jávorszky Iván, a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetője hétfőn azt mondta, a tavaszról szeptemberre halasztott idei rendezvényre rekordszámú, 538 nevezés érkezett, az előzsűri 67 nagyjátékfilm, 430 kisjátékfilm és 41 kísérleti film közül választotta ki a versenyprogramban szereplő 32 alkotást. A nagyjátékfilm szekcióban a magyar operatőröket az Akik maradtak, a VALAN és a Magdolna képviseli, ők versenyeznek francia, norvég, orosz, német és dél-afrikai pályatársaikkal.

A fesztivált az idén százéves Belvárosi Mozi megújult épületében rendezik, és több programmal is emlékeznek a névadó, Zsigmond Vilmos születésének 90. évfordulójára, ami június 16-án volt. A többi közt Magyarországon először láthatja a közönség a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr Karoly Bardosh-sal 1976-ban Amerikában forgatott, díjnyertes rövidfilmjét, az Iron and Horse-t, amely kópiáját a filmarchívum a fesztiválra újította föl. Szabó Éva Andrea fesztiváligazgató arról beszélt, hogy nagyon nagy a szakmai érdeklődés a fesztivál iránt, hiszen számos filmes rendezvény maradt el a közelmúltban a járvány miatt. A vetítéseket szakmai programok, mesterkurzus és kerekasztal-beszélgetések kísérik. Szó lesz az új filmalkotási módokról, a mobiltelefon kameraként való használatáról és a VR-filmek technikai-képi sajátosságairól, valamint a fekete-fehér filmezés képi világáról, illetve újra és újra feltámadó kultuszáról.

A versenyen kívüli vetítéseken a közelmúlt legsikeresebb magyar filmjeit – Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂, 1945, Szeretlek, mint állat, Seveled, Drakulics elvtárs – láthatja vagy nézheti újra a közönség. Emellett premier előtti szekciót is állítottak össze: a nyitófilmként Lakos Nóra rendező és Bálint Dániel operatőr Hab című vígjátékát vetítik, szerepel a programban Deák Kristóf rendező és Gózon Francisco operatőr Foglyok című alkotása, a Nincs parancs című dokumentumfilm, mely Szalay Péter, Lovasi Zoltán és Nagy Ernő munkája, a rendezvény zárásaként pedig Horváth Lili rendező és Maly Róbert operatőr által jegyzett Felkészülés egy meghatározatlan idejű együttlétre című alkotása lesz látható.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder