Idén sem lesz pótérettségi annak, aki épp az írásbelik alatt kapná el a koronavírust

Leghamarabb 2021 októberében érettségizhetnek le azok a végzős középiskolások, akik koronavírus-fertőzöttként vagy kontaktszemélyként nem tudnak elmenni a május 3-án kezdődő írásbelikre – írja az Eduline.

Ezzel azok járnak rosszul, akik szeptemberben már elkezdenék az egyetemet, főiskolát – érettségi bizonyítvány nélkül ugyanis senki nem juthat be a felsőoktatásba. Erre Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy látta a szombati fotókat, és reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik az ilyen rendezvényeket, tömegjeleneteket, mert az az érdekük, hogy részt tudjanak venni az írásbeli érettségi vizsgán.

Szegeden is voltak olyan tömegjelenetek nyitáskor, amikről Maruzsa beszélt, miután a kormány a 3,5 millió beoltott elérése miatt úgy döntött, kinyithatnak a teraszok. Erről mi is beszámoltunk fotókkal és videóval. Az érettségi szabályzat nem biztosít pótvizsga-lehetőséget, így idén sem lesz lehetőség levizsgázni a májusi írásbeliken kívül máskor. Az Oktatási Hivatal Eduline-nak küldött válasza és az érettségi rendelet alapján úgy tűnik, ők leghamarabb 2021 őszén vizsgázhatnak le:

„A 2021. május-júniusi vizsgaidőszak speciális rendjét meghatározó kormányrendelet szerint ha a vizsgázó az érettségi vizsgán nem jelenik meg vagy a projektmunkáját határidőre nem nyújtja be, a javító vagy pótló vizsgára való utasításától el kell tekinteni, vizsgajelentkezését az adott vizsgatárgyból, vizsgatárgyakból törölni kell” Kiemelték azonban, hogy „amennyiben a vizsgázó az adott vizsga vizsgadíját megfizette, úgy azt számára visszatéríthetik”.

„A tavaszi érettségin maximum 10-en lehetnek majd egy teremben, minimum 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és minden helyszínen biztosítani kell kézfertőtlenítőt. Az írásbelin a maszkviselés a vizsgaszervezőknek és a felügyelő tanároknak kötelező lesz, érdekesség viszont, hogy bár még az utcán is mindenhol kötelező maszkot hordani, addig a diákoknak csak a vizsga előtt kell maszkot viselniük, az írásbeli alatt nem – az Oktatási Hivatal oldalán közzétett dokumentum szerint ekkor csak ajánlott a maszk” – írja a lap.