Itt a Fortepan tuti tippje, hogy mit adj karácsonyra

Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan

Hát Fortepan-fotót! A híres-neves fotóarchívum most ugyanis 55 (természetesen ismét) lenyűgöző képpel bővült, kifejezetten azért, hogy azokat az emberek letöltsék, kinyomtassák és ezt adják szeretteiknek. A fényképeket Szöllősy Kálmán készítette.

 

„Szöllősy Kálmán dolgozott irodatisztként, vasúti tisztviselőként, hivatalnokként és cégvezetőként is, mielőtt 45 évesen, 1932-ben hivatásszerűen elkezdett a fotózással foglalkozni. Hosszú karrierje alatt készített aktokat, népi életképeket, tájképeket és városképeket, jelentek meg fotói külföldi neves lapokban, ezernél is több kiállításon szerepelt. 1956-ban alapító tagja volt a Magyar Fotóművészek Szövetségének.

A frissen felkerült fotók nagyrészt a harmincas éves Budapestjén készültek. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár tudományos főmunkatársa, Baji Etelka így ír róluk: „Budapest az első világháború következményein már túllépett, a második nagy háború pedig még nem érintette meg. Néhány év, amikor a város lakói az európai szintű nagyváros kényelmes életét élhették. Láthatjuk a napfényes vagy ködös, esős utcákon sétáló embereket, a parkokban gyerekeket levegőztető anyákat és dadákat, a modern nagyváros autóforgalmát, más képeken a téli város havas hangulatát. A fény és árnyék játéka teszi teljesebbé a képek által megfogalmazott érzéseket.” – írja az Index.

A fényképeket itt lehet böngészni, de úgy általában az egész – több, mint százezer fotót számláló gyűjtemény érdemes nézegetni. Szegedi fotókat itt találsz.

 

Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan

 

Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan

 

BMW 319 Roadster személygépkocsi. Háttérben a Kevély-hegycsoport egy része (a Nagy-Kevély és az Ezüst-Kevély).
Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan

 

Tamási Miklós, a Fortepan atyja így ír a képekről: „Nem tudom, hogy Szöllősy Kálmán egy zsűrizésen ezek közül a képek közül melyikkel maradt volna versenyben? Azt is nehéz megmondani, hogy egy műtárgy árverésen vajon melyik fotó ára kúszna a legmagasabbra? Arra is kíváncsi lennék, hogy vajon neki fontos volt-e ebből a sorozatból bármelyik kép? Ha nekem kéne választanom ebből a véletlenszerű és véletlenül beesett hagyatékból, akkor a Negresco Kávéházat választanám. Pontosabban az Éház Negre képét, a cigiző lányokkal és Szöllősy (kalapos?) árnyékával. Jó kis kép. Vajon megjelent valahol? Ki kéne nyomtatni.”

(via)

 

Érdekel mi történik Szegeden, mik épülnek, vagy épp milyen kincsek tűnnek el az utcákról? Kövesd a Szegedert Facebookon és Instagramon.