Jövő héten két szegedi iskolát is fertőtlenít a honvédség

Ma délelőtt az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végezte a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred hídépítő zászlóaljának parancsnoka az MTI-nek elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését. A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

Kifejtette, közel 60 intézmény fertőtlenítése zajlik, ebből ezredük öt helyszínen dolgozik. Pénteken egy kiskunfélegyházi iskolában fertőtlenítettek, a jövő hét elején folytatják a munkát két szegedi és egy hódmezővásárhelyi intézményben.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

(via MTI)