Képeken az összetört 4-es villamos mentése

Szerdán karambolozott csúnyán a 909-es pályaszámú Tatra T6A2-es típusú csehszlovák villamos a Szabadkai úton. A pótkocsit is továbbító szerelvény épp, hogy elindult a kecskési végállomásról, amikor ~150 méter megtétele után kifordult elé egy bordó platós tehergépjármű, amit a hátsó tengelynél el is kapott a Tatra.

Bár Szegeden nagyon (még annál is jobban) gyakoriak sajnos a villamosbalesetek, azért ennyire összetörve ritkábban szoktunk csak látni járművet – általában ugyanis személyautókkal ütköznek. Nekem is van olyan emlékem, hogy ülök egy Tatra KT4-esen, ami éppen kanyarodik rá a Pulz utcára a körútról, és szemből nekünk jött egy kisautó (Peugeot 206-féleség lehetett): a villamoson ha egy karcolás meglátszott, az autó eleje azonban annyira megsérült, hogy nem csodálkoznék, ha bontóba vitték volna javítás helyett.

A szerdai esetnél nem ez történt, itt jó eséllyel egyik jármű sem végzi majd a bontóban, főleg a villamos, ami bár húsz éves elmúlt, tízmilliókat érhet. A balesetről már írtunk aznap, azonban most a Balesetinfo nevű oldalon megjelent egy sor kép, melyen sokkal jobban látható, mi és hogyan történt – és mi lett az eredmény:

 

Fotó: Balesetinfo

 

Fotó: Balesetinfo

 

Fotó: Balesetinfo

 

Fotó: Balesetinfo

 

Fotó: Balesetinfo