Két betű, két betű, három szám – jön az új magyar rendszámformátum

Vagyis nem biztos, de autósportálok információi szerint meg fog történni: 32 év után új rendszámformátumot vezetnek be Magyarországon.

A vezess.hu azt írja, már jó ideje hallani arról, hogy leváltják három betű-három szám kombinációt. A Magyar Autóklub újságjában nemrég megjelent, hogy milyen lehet az új formátum. A hivatalosan egyelőre meg nem erősített terv szerint betűből eggyel több lesz a jövőben és felkerül a magyar címer is a táblákra.

Az első rendszámok 1901-ben kerültek forgalomba, ez azonban tényleg csak egy szám volt. Törley József pezsgőgyáros egyik teherautója például a 351-est viselte.

Az 1910 áprilisában kiadott belügyminisztériumi rendelet aztán az ország területét 15 járműkerületre osztotta. Ezek a kerületek egy–egy betűjelzést kaptak, amelyet a rendszámtáblán fel kellett tüntetni. Két város, Budapest és Fiume önálló kerületnek számított. A rendszámok egy betűből, egy kötőjelből és három számjegyből álltak, kivéve Budapestet, ahol a rendszámok római számmal kezdődtek.

A II. világháború után új szabályozást vezettek be. A roncsokból felépített vagy külföldről behozott legális járművekre csekély összegért adtak használati engedélyt. A nyersanyaghiány miatt a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártatni, ezért azt a tulajdonosok maguk készítették. (Ezért nincs pontos statisztika az akkori gépjárműállományról.)

1948-ban a benzinjegyek bevezetésekor derült ki, hogy sokan kitalált rendszámokat használtak és engedély nélkül közlekedtek. Sok volt a műszaki hiba miatti baleset is. Ezért a 20 000/1948 Közl. M. rendeletben kötelezővé tették a gépjárművek műszaki szemléjét, valamint új rendszámokat adtak ki. Az akkori állapotokra jellemző, hogy az első négy napon jelentkező 329 kocsiból csak 70 kapott rendszámot és 29-et véglegesen kitiltottak a forgalomból.

Škoda 110-es a Balaton partján 1960-ban. Fotó: Umann Kornél / Fortepan

1958-tól vezették be a hatkarakteres rendszámokat, melyek két betűből és négy számból álltak, közöttük rövid kötőjellel (pl. AB-12-34). A kezdőbetűk a jármű típusára, jellegére, üzembentartójára utaltak.

A rendszámtábla színe fehér volt, fekete betűkkel. A 70-es évek elején vezették be a fekete alapon fehér betűs (ún. inverz) rendszámokat a szolgáltatóvállalatok járműveinél. A diplomáciai rendszámok kék alapon fehér, valamint a külföldi állampolgárok fehér alapon piros rendszámainak rendszere ma is használatban van.

A most használt rendszámtáblákat 1990-ben kezdték kiadni, 2004-ben újítottak rajtuk az unióhoz csatlakozásunk miatt, de ezt mindenki tudja, aki valaha kinyitotta a szemét az utcán.