Kezdődnek a szegedi előválasztási viták, itt tudjátok követni

Az előválasztási vitákat cikkünk végébe ágyazva vagy Facebook-oldalunkon, legfelül találjátok meg.

Ahogyan arról többször olvashattatok már nálunk, ma, hétfőn délután és este rendezi két szegedi előválasztási vitáját Gulyás Márton és a Partizán. Néhány napja kiderült az is, hogy ezek a Móra Ferenc Múzeum impozáns palotájában lesznek, azóta pedig már azt is tudjuk, hogy annak a dísztermében, Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye előtt. Micsoda díszlet!

A Partizán szeptember 6–25. között minden harmadik választókerületben, azaz 32 kerület egyéni jelöltjeinek részvételével élő közönség előtt vitákat tart Budapesten és szerte az országban. Az Országos Előválasztási Bizottsággal kötött megállapodásuk alapján az összes, 400 érvényes ajánlást összegyűjtő jelölt részvételével szervezik meg az eseményeket, köztük a mai két szegedit és holnap egy hódmezővásárhelyit, melyen Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) és Mucsi Tamás (DK) csap össze.

Első vita, Csongrád-Csanád megye 1. sz. választókerület, 17 óra

Az első szegedi vita 17 órakor kezdődik, ezen két partner,

  1. Binszki József (jelölő szervezetek: DK, Jobbik; választott frakció: DK) és
  2. Szabó Sándor (jelölő szervezetek: MSZP, Párbeszéd, Momentum, LMP, MMM; választott frakció: MSZP)

vesz majd részt. Ők Csongrád-Csanád megye 1. sz. választókerületében indulnak. Itt jelenleg Szabó Sándor a regnáló képviselő. A jelöltek bemutatkozói:

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Második vita, Csongrád-Csanád megye 2. sz. választókerület, 19 óra

A második 19 órakor kezdődik, ezen már hárman vitáznak majd,

  1. Mihálik Edvin Máté (jelölő szervezetek: Momentum, MSZP, Párbeszéd; választott frakció: Momentum),
  2. Tóth Péter (jelölő szervezetek: Jobbik, LMP, DK; választott frakció: Jobbik) és
  3. Tóth Szabolcs (jelölő szervezet: MMM; választott frakció: Momentum)

próbálják meggyőzni a Csongrád-Csanád megye 2. sz. választókerületében élőket arról, hogy rájuk szavazzanak az előválasztáson. Itt nem ellenzéki, hanem a fideszes B. Nagy László a mostani képviselő. A jelöltek bemutatkozói:

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

A vitákat egyébként Tóth Szabolcsot kivéve egyik jelölt sem reklámozta túlzottan, tudtunkkal még csak nem is posztoltak róla.

 

Nézd élőben a vitákat a Szegederen!

Cikkünkben nézheted a vitákat, de azokat a Partizánnal való együttműködésünknek köszönhetően Facebook-oldalunkon is megtaláljátok. Az élő közvetítések cikkünk végén találhatók, addig is néhány kép a helyszínről még a kezdés előttről.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A 17 órakor kezdődő vita (Binszki József x Szabó Sándor):

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.

A 19 órakor kezdődő vita (Mihálik Edvin Máté x Tóth Péter x Tóth Szabolcs):

Log In or Sign Up to View

See posts, photos and more on Facebook.